PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

Lebilincselő bizonyosság

A temetőben különös gondolatok indulnak el bennünk. P. Tóth Nóra írása következik.

Fekete ruhát öltünk, csokrot rendelünk, vagy csak egy szál virágot veszünk, s visszük magunkkal: idegenül mered kezünkben lemetszett fehérsége. Belépőként rakjuk a ravatal elé, hogy a bizonyosság szertartásán részt vehessünk. Odalépünk a ravatalhoz, s ha van elég bátorságunk – ez másoknak talán szokása is ilyen alkalmakkor – fellebbentjük a szemfedőt. Látni akarjuk, valóban te vagy-e. Látni közelről, mi lett eleven rózsaszín arcodból, hogy szívta ki belőle e megfoghatatlan Titok a lelket, a színt.

Ahogyan Tamás a sebekbe mártja ujjait, megmerítkezünk öntött viaszfigura látványodban, pedig egykor ismerős, baráti, testvéri, szülői társ voltál. Halálhíred nem hittük, most tudni akarjuk, hogy lettél csonkig égett gyertya: a bőrödön nem ütnek többé át a duzzadó kék erek; színehagyott, szemed lángját elfojtotta végleg a sötét barlang-szemgödör.

Állunk ott és nézzük, milyenné formálta a múlandóság e testet, puszta anyaggá silányítva azt. A kép ottragad bennünk, nem tudunk szabadulni tőle. Hát ez lesz: csontfehér merevség egy fakalitkában, kőgalambok dermedt vergődése alatt, akik bár hajlítják fejük, sosem érhetik már el az éltető morzsákat.

Nemléted bizonyosság a bizonytalan létezésben.

Visszavonhatatlanul belapátolják és zsúfolt viráglerakattá teszik a két négyzetméteres kijelölt lakhelyed, ennyi marad neked a földből, nincsen számodra több hely.

Mi folytathatjuk tovább a mindennapokat: a nyüzsgés, a zaj, a redőny alól beszivárgó vakító reggelek visszatarthatatlanul elözönlik életünk, azt hívén megingathatatlanul áll lábunk. Pedig tied a föld végtelen súlya, miénk a percnyi, elrebbenő remény.

Dobogó szívvel, megmaradásunk kegyetlen könnyűségétől ruganyos lábbal lépünk át a vaskapun, mely önmagában, kerítés nélkül áll a fejfákkal, keresztekkel, s a beláthatatlan horizonttal a háttérben. S újra elbizonytalanodunk: mi bentrekedtünk, mihaszna gyerekek a tett helyszínén, te elillantál. De talán magaddal viszel valamit közös csínytevéseinkből: lelkünk összefonódásait, szövetségünk zálogát.

Ments ki, ha rosszat hallanál felőlünk.

P. Tóth Nóra

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert