PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

Áldás volt ő mindannyiunknak!

Egy példamutató életút rajzolódik ki abból a megemlékezésből, mely a Nyírkarászi Görögkatolikus Egyházközség közösségi oldalán jelent meg. A nemrég elhunyt Kaczur Évára keresztfia, Tirpák Ferenc emlékezik.

Kaczur Éva

1959 – 2020

E néhány gondolat nem az isteni Igét akarja elfedni, nem laudatio kíván lenni, pusztán egy egyszerű emlékezés, amely szívünkbe zár egy kedves rokont - akit a mindenható Isten ajándékul adott nekünk, családtagoknak, a jó nyírkarászi embereknek -, aki által Isten tanított mindannyiunkat.

A „nyirkarászi nyarak” gyermekkoromban egy fiatal, szép, lánglelkű keresztanyára engednek emlékezni, aki sokszor parázsló, harcias jellemével, szeretetteljes szigorával tördelte vadhajtásainkat, ám sajátos humorával, kényeztető szeretetével e nevelés soha nem maradt feloldás nélkül.

A nagycsalád létformájából megkapta Isten és az emberszeretet különleges ajándékát, hamar megtanulta, hogy a vallás, a családi közösség a hagyomány ápolása, mennyire nagy megtartó erőt képviselnek. Egészen fiatalon nagyszülei és édesanyja oldalán vette ki részét az ünnepekre való készületben a nagy családi agapék, összejövetelek előkészítésében, amelyek mindig a nagy görögkatolikus ünnepek köré szerveződtek. Az ünnep, a szépen terített asztal, a finom ételek készítése, a vendéglátás, élete utolsó pillanatáig örömet, boldogságot hoztak számára. Amit kapott a családból, azt tovább vitte, hiszen édesanyja halála után is szeretettel gyűjtötte össze a családtagokat. Volt mindenkinek hová „hazajönni”, és „emlékezni azokra a küzdelmes, ám csodálatos élményekre, életutakra amelyeket a Kaczur és a Dudás család magában hordozott. Egyedül élte az életét, de közvetlen rokonságával szoros kapcsolatban, a családtagok, és jó szomszédok előtt ajtaját szeretettel megnyitotta, élvezhették vendégszeretetét. Talán a gondoskodás lehetett leginkább az ő első számú örömforrása, amelyben mindig meg tudott újulni.

Tanítói hivatása, -amelyet négy évtizeden keresztül, generációk nevelésén át itt a községben gyakorolt - nemcsak iskolai pedagógusi munkájában teljesedett ki, hanem a hétköznapokban személyes életpéldáján keresztül is. Életének fontos állomása volt a közvetlen családtagokról való gondoskodás, ezen belül is a betegápolás. Ameddig ember kiüresedhet ebben a testi és lelki cselekedetben, ő ezt megtette. Számtalan élethelyzetben önmagát nem kímélve, rengeteg lemondással fordult szerettei felé. Két évtizeden keresztül ápolta nagyapját, majd később édesapját és édesanyját. Megmutatta, közel hozta számunkra Isten gondviselő szeretetét. Ebben az életszakaszban az emberfeletti erő az irgalmasság kitárulkozása, tanúsága, a krisztusi szenvedéssel való azonosulás áll előttünk az ő életében. Az Iskolai feladatok elvégzése mellett a családban az öregkorral, a betegséggel, a tehetetlenséggel való találkozás - ezek mind - arra ösztönzik őt, hogy fáradságot, fájdalmat, terhet nem ismerve öltse magára Krisztus keresztjét és ezzel együtt haladjon tovább a számára kijelölt úton. Nem egyszer megfáradt, megtört arckifejezéséből olvashattuk ki a megpróbáltatásokat, a küzdelmeket. „Jajszóra” nem nyitotta ajkait, kitartott, küzdött. Boldogság, büszkeség töltötte el, hogy mindezt a hétköznapi elvárások körforgásában, a munka nehézségei mellett meg tudja adni szeretteinek.

Hivatását, minden otthoni és iskolai feladatvállalását - amelyet nagy szeretet hatott át - kimagasló igényességgel végezte. Szenvedéllyel ápolta a község hagyományait, kutatta fel értékeit, keresvén a tisztaságot, az egyszerűen szép forrást, amelyet igyekezett tanítványainak útravalóként átadni.

Áldás volt ő mindannyiunknak!

„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” (Mt 5,7)

A feltámadásba vetett hittel keresztfia:

Tirpák Ferenc

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert