PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

„Celebmessiás” nincs, elköteleződés van!

Ifj. Obbágy László atya gondolatai Zakeus vasárnapja körül.

Két évvel ezelőtt, nagyjából ilyenkor az egyik legnépszerűbb magyar zenekar dedikálásán vettem részt Debrecenben. Volt annak valami bája, ahogy a zenekar tagjai kiültek egymás mellé, aztán több százan, mint valami csorda, megrohanták őket. Aláírást kértek, a zenészek meg adtak CD-re, könyvre, kézre, pólóra… („Kérjetek és adatik nektek” – kicsit másképp…) Én is szeretem a zenéjüket, szerintem minőséget képviselnek, ezért is mentem el a dedikálásra, de a rajongás egy határát én is igyekszem meghúzni. Van, hogy valamiért, valakiért rajongani egy bizonyos szint felett már túlzás. Bálványimádás. A mai világ sztárjainak, vagy inkább fogalmazzunk úgy, „sztárocskáinak” van egy gyűjtőnevük: ők a celebek. Celebvilág az, amiben élnek, s ez a celebvilág egészen más milyen, mint a valós, a valódi világ. A celebvilág egy hazug világ. A celebek a nyilvánosság előtt felvesznek egy álarcot, egy maszkot (még csak nem is csupán szájmaszkot…), és biztos, hogy egészen máshogy viselkednek, mint otthon, családi körben vagy baráti társaságban. Egy focistából, egy színészből, egy zenészből az átlagember csak azt látja, amit a nagyvilágnak megmutat, de hogy mi van a színfalak mögött, hogy mi van belül az emberben, hogyan viselkedik és él a hétköznapokban, az a legtöbbször titok. És ami talán a legszomorúbb: az nem is igazán érdekli az embereket. Olyan világban élünk, ahol az embereket leginkább a celebvilág foglalkoztatja. Amit megírnak a bulvárlapok. A keresztény hitét felvállaló színészfenomén vagy a négy gyermekes, példaértékű házasságban élő labdarúgó kevésbé izgalmas a ma emberének.

Ebben a tekintetben, hiába kétezer éves a ma hallott evangéliumi történet, Zakeus is olyan, mint a „ma embere”. Zakeus még fára mászni is képes volt azért, hogy meglássa a „celeb” Jézust. Jézus a maga nemében sztár volt: csodákat vitt végbe, betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, kenyeret szaporított, még a vizet is borrá változtatta, hát persze, hogy mindenki kíváncsi volt rá. Jézus a mai értelemben használt „sztár” prototípusa lehetett volna a maga idejében, ha az akart volna lenni. És itt jön a poén: nem akart az lenni. Csak egyet akart: Istenségében megőrizni emberi mivoltát is. Szent Pál apostol tökéletesen fogalmazza meg ezt a Filippiekhez írt levél híres Krisztus himnuszában: „… bár Isten alakjában létezett, nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez, mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember.”  Egy sztárról, egy celebről általában felépítünk egy képet, amihez hajlamosak vagyunk ragaszkodni. Aztán, ha kiderül az ellenkezője, vagy meg tudunk róla valamit, ami ellentétben áll azzal a képpel, amit mi kialakítottunk róla, egy világ dől bennünk össze. Lehetséges, hogy voltak olyanok, akikben összeomlott a kép Krisztust illetően: „mi az, hogy Jézus ennél a bűnös embernél akar megszállni?” Vagy más esetben… Miért ül bűnösökkel egy asztalhoz? Miért áll szóba asszonyokkal? Miért gyógyít szombaton? Krisztust nem érdeklik a sztereotípiák, nem érdekli, hogy mit vár tőle a világ. Ő csak az Atya akaratát teljesíti. Erről szól a küldetése. Vajon melyik celeb engedné, hogy parancsoljanak neki? Így folytatódik tovább a Krisztus himnusz a Filippi levélben: „Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr az Atyaisten dicsőségére!” Vajon melyik celeb lenne képes így megalázkodni, önmagát megalázni, ahogyan Krisztus tette?

Jézus Krisztusnak nem kellett celebnek lennie ahhoz, hogy felnézzenek rá, hogy példaképpé váljon. Csak odafordult azokhoz, akik a leginkább rászorultak. Nem autogrammal vagy egy közös fotóval, hanem egy-egy jó szóval, megszólítással. Sokkal nagyobb hatást gyakorolt rájuk, mint bármelyik celeb teszi ezt napjainkban. „Ma üdvösség köszöntött erre a házra!” Bizony, Zakeus elköteleződött Krisztus mellett. Az a Zakeus, aki a munkájából kifolyólag átverte, becsapta az embereket, a legkevésbé sem élt erkölcsös, becsületes életet, tulajdonképpen egy szélhámos volt, nos, ő, képes volt elköteleződni. Az elköteleződés, a kötöttség nem tartozik manapság a legnépszerűbb fogalmak közé. Ha ezt a szót halljuk, megijedünk. Elköteleződni nehéz, mégis könnyű! Ha tudod, hogy ki vagy mi mellett köteleződsz el, igazán könnyű lehet. Ha szerelmes vagy és tudod, hogy egy életen át azt a másik embert szeretnéd boldoggá tenni, talán nem olyan nehéz elköteleződni. Ha katona vagy, és tudod, hogy meg kell védened a hazádat, örömmel lépsz be a hadseregbe és köteleződsz el a haza védelme mellett. Ha megtetszik egy hivatás, egy munka, amiben aztán ki is tudsz bontakozni és jól érzed magad benne, könnyen elköteleződsz mellette. Ha szereted az Istent és úgy gondolod, hogy egész életedben Őt szeretnéd szolgálni, elköteleződsz mellette. Az Isten megáldja a mi elköteleződéseinket.

Nagy élményt jelent számomra ezekben a hetekben a házszentelés, mert ilyenkor az Isten kegyelmét és áldását közvetíthetem és vihetem házról házra a szentelt víz által. Mindnyájunk házára üdvösség köszönt ebben az időszakban! Mindnyájan újra és újra elköteleződünk ilyenkor Krisztus mellett! S ha olykor legszívesebben fára is másznánk Krisztusért, az Evangéliumért, s keressük Krisztust, vágyunk a vele való találkozásra, ne celeb Messiást keressünk. Hanem azt, akivel a Szentírás lapjain találkozunk: a szerény, alázatos, másokon segítő és közénk érkező Isten Fiát! Engedjék meg a kedves Testvérek, hogy Ady Endre: Az Úr érkezése című versével zárjam a mai gondolataimat – mert Ő a mai vasárnap sem áll meg Jerikó városában, bárhol is élünk, közénk érkezik, átölel bennünket, a vendégünk szeretne lenni!

Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.

 Nem harsonával,

Hanem jött néma, igaz öleléssel,

Nem jött szép, tüzes nappalon

De háborus éjjel.

 És megvakultak

Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,

De őt, a fényest, nagyszerűt,

Mindörökre látom.

ifj. Obbágy László

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert