Nyírkáta

Nyírkáta

Esperesi kerület:Nyíri Esperesi Kerület
A parókia címe:4333 Nyírkáta, Hodászi utca 2.
Postacím:4333 Nyírkáta, Hodászi utca 2.
Telefonszám:
Titulus:Szent Mihály főangyal
Templombúcsú:november 8.
Alapítás éve:1758
Anyakönyvek:1786
Az egyházközség rövid bemutatása:Az egykor Gebének nevezett faluban a parókia pontos alapítási idejét nem ismerjük, 1755 körül történhetett. Rövidesen egy fatemplomot is építettek maguknak, amelynek falai 1775-ben már felújításra szorultak, és a felszerelések egy része is hiányzott. A jelenlegi templom 1805-ben épült. Ikonosztázionján a Hajdúdorogon dolgozó Hittner Mátyás és Szűcs János dolgozott 1812-ben. Az 1861-es tűzvészben a templom súlyos károkat szenvedett, helyreállítása sokáig elhúzódott. Az ikonosztázion és az oltár faragására, aranyozására 1873-ban a csanálosi Wurczer Lőrinccel szerződtek. A képeket fémlemezre a szatmári Berky Ferenc festette 1873–74-ben, az új ikonosztáziont 1875-ben szentelték meg. Két központi alapképét a 20. század első felében kicserélték. A külsőt többször újították, a belsőt 1911-ben Ádám Gyula, 1949-ben Veres Géza festette ki. A bizánci stílusú falfestést 1984-ben Puskás László készítette. Külső-belső felújítása 2000–01-ben megtörtént, magánadományból toronyórával is gazdagodott a templom.
A templom/kápolna címe:

4333 Nyírkáta, Hodászi út 1 (templom)

Templomépítés:1805
Filiák és misézőhelyek:Nyírmeggyes (rk. templom)
A parókiához tartozó összes település:Nyírmeggyes
Szolgálattevő személy(ek):
2012- Magyar Lászlóparókus
Eddigi szolgálattevők:
1934-1953 Karosi Ferencparókus
1953-1979 Turzán Dezsőparókus
1980-1991 Pásztor Bazil parókus
1991-2012 Ivancsó Sándorh. lelkész, majd parókus
2012- Magyar Lászlóparókus



KAPCSOLÓDÓ

HÍREK

A szeretet nem kampány, mely karácsonykor tetőzik – januári segítség a családoknak

Nem csak a szavak bőségével hirdethetjük az Evangéliumot – a felújított templom is tanúskodik hitünkről

Templombúcsú Nyírkátán

VIDEÓK

ÖN ITT VAN JELENLEG: PARÓKIÁK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert