Nyírtass

Nyírtass

Esperesi kerület:Kisvárdai Esperesi Kerület
A parókia címe:4522 Nyírtass, Árpád út 19.
Postacím:4522 Nyírtass, Árpád út 19.
Telefonszám:(45) 457 244
Titulus:Istenszülő oltalma
Templombúcsú:október 1.
Alapítás éve:1747
Anyakönyvek:1787
Az egyházközség rövid bemutatása:A település a Rákóczi-szabadságharc előtt még mezővárosnak számított, aztán szinte teljesen elnéptelenedett. 1714-ben lengyel földről telepítettek be jobbágyokat, a görögkatolikus lakosság eredete is ide nyúlik vissza. A fatemplomukat 1779-ben fejezték be, valószínűleg ez volt a második. Tanítója és iskolája volt már 1771-től, de a parókia csak 1795-ben önállósult. A jelenlegi, szilárd anyagból épült templomot 1845-ben már építették, de csak 1851-ben fejezték be. Az új templom építése idején a Krucsay család kastélya mellett álló római katolikus kápolnát használhatták. 1891-ben a templomot felújították, talán ekkor készült baldachinos főoltára is. 1931-ben Veres Géza a belsőben figurális festményeket készített, a díszítőfestés Kertész Sándor munkája. Ezt 1971-ben Kolacsek Sándor újította meg. Teljes ikonosztázionja 1988-ban épült, képeit Pásztor Miklós festette, a faragás Juhász Mihály máriapócsi mester munkája.
A templom/kápolna címe:

4522 Nyírtass, Dózsa út 34 (templom) műemlék

Templomépítés:1845
Filiák és misézőhelyek:Bajorhegy (ökormányzati helyiség)
Berkesz (rk. templom)
Pátroha (rk. templom)
A parókiához tartozó összes település:Berkesz
Pátroha
Szolgálattevő személy(ek):
1996- Jónyer Istvánparókus
Eddigi szolgálattevők:
1970-1991 Zatik Jánosparókus
1991-1996 Szaplonczay Györgyparókus
1996- Jónyer Istvánparókus



KAPCSOLÓDÓ

HÍREK

Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen! – a Missziós Kereszt Kisvárdán

VIDEÓK

ÖN ITT VAN JELENLEG: PARÓKIÁK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert