Az Ars Sacra Fesztivál keretén belül, az Európai Örökségnapokkal együttműködve minden év szeptemberének harmadik szombatján a történelmi egyházak megnyitják templomaik kapuját, és színes kulturális programokkal várják az érdeklődőket a Nyitott Templomok Napján. Ezek közül most két nyíregyházi programot ajánlunk nézőink figyelmébe. 2017. szeptember 16-án, szombaton este 19 órakor a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban Tirpák Ferenc egyházzenész, tanár tart előadást „SZENT LÁSZLÓ DICSÉRETE ÉNEKEKBEN” címmel. Az előadás egyben zenés interaktív elmélkedés Szent László erényeiről korabeli énekekkel. Közreműködnek a Vikár Sándor Zeneiskola tanárai. A Nyíregyháza-Kertvárosi görögkatolikus templom is bekapcsolódik a Nyitott Templomok Éjszakája programsorozatba. Itt – a Legyező utcai Szent Kereszt templomban – 19 órakor a Cantemus Kórus ad hangversenyt Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével.
Forrás:
Nyíregyházi Egyházmegye
ÖN ITT VAN JELENLEG: MÉDIATÁR / VIDEOTÁR
VISSZA A TETEJÉRE