„25 éve szabadon” – kiállítás nyílt Máriapócson

„25 éve szabadon” – kiállítás nyílt Máriapócson

„25 éve szabadon” – A Kárpátaljai Görögkatolikus Egyház helytállását és tanúságtételét bemutató vándorkiállítás Máriapócsra érkezett.

A vándorkiállítás, amit Magyarországon bemutattak már többek között Budapesten, Kisvárdán, és ami legutóbb a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán is látható volt, most Máriapócsra érkezett. A kiállítás megnyitóját a máriapócsi Családvár kiállítótermében 2016. május 7-én tartották meg. Ez az alkalom lett a Családvár legelső, azaz 0. rendezvénye, hiszen éppen itt jelentette be Kapin István kegyhelyigazgató, hogy az épület hivatalos átadására és megáldására 2016. június 12-én kerül majd sor. A kiállítás megnyitójára közel nyolcvanan érkeztek Kárpátaljáról: egyháztanácstagok, papok és hívők is. Jelen volt az egyházi főméltóságokon kívül Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke és Papp Bertalan, Máriapócs polgármestere is.

Tovább a hírre

Nyíregyházi Egyházmegye

ÖN ITT VAN JELENLEG: MÉDIATÁR / VIDEOTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert