Az idei évben 2025. április 26-án immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Szent György-napi mezőgazdasági gépek megáldása Nyírlugoson.
Az ünnepi Szent Liturgiát Ignácz András parókus atya és Rádi Dávid segédlelkész mutatta be, bekapcsolódva Ferenc pápa temetési szertartásába.
A lelki közös pillanatok után a mezőgazdasági munkát végző gépek felsorakoztak az iskola előtti parkolóban, ahol az atyák megáldották nemcsak a gépeket, hanem az azokkal egész évben dolgozó gazdákat is.
Ebben az évben a filiai területre, Szabadságtelepre vonultunk fel, ahol a Varga család termőföldjét áldották meg búzaszenteléssel. A szántós területen sok traktor sorakozott fel, jelezve a gazdák összefogását és munkájuk megbecsülését.
A szertartást követően mindenki közösen ülhetett egy fehér asztalhoz. A Szent György-napi búzaszentelés célja, hogy kérjük Isten áldását a földekre és a gazdák munkájára, remélve, hogy bőséges és áldott termést hoz az esztendő.
Az esemény minden évben lehetőséget ad arra is, hogy a helyi közösség tagjai találkozzanak egymással, és együtt ünnepeljék meg a tavasz beköszöntét és a mezőgazdasági élet fontos pillanatait. Nagyon jó érzés volt látni, hogy ennyien összegyűltünk, ez most már nemcsak egy szép hagyomány, hanem valódi közösségi élmény is lett köszönhetően a megjelenteknek. Köszönjük szépen mindazoknak, akik velünk együtt ünnepeltek, és jelenlétükkel még emlékezetesebbé tették ezt a napot.
Isten áldja minden gazda munkáját, földi szorgoskodását!
Szöveg: Varga Bettina, fotó: Nyírlugosi Görögkatolikus Egyházközség Facebook-oldala
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 | |||
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |