Meeting of gypsy communities

Cigánypasztorációs közösségi találkozók országszerte

Az elmúlt hónapokban öt alkalommal, öt különböző helyszínen (Letenye, Mátraverebély-Szentkút, Máriapócs, Miskolc, Mezőkovácsháza) rendezett cigánypasztorációs közösségi találkozót a Boldog Ceferino Intézet. Az események a Belügyminisztérium támogatásával valósultak meg, melynek célja a helyi roma közösségek megerősítése és képzése volt. A eseményeken kommunikációs- és közösségfejlesztő tréningre, lelki töltekezésre került sor, és hagyományőrző, kulturális program sem maradt ki a napirendből. Emellett lehetőség nyílt a különböző szervezetek, egyesületek, közösségek bemutatkozására is, ami elősegíti az egy régióban munkálkodó közösségek közötti kapcsolatépítést.

Forrás és fotó: Szabó Veronika, Bángi-Magyar Anna/Boldog Ceferino Intézet2025. május 7. 10:05

A Boldog Ceferino Intézet egyik célkitűzése, hogy a roma közösségeket helyi szinten, az egyházmegyékkel karöltve, a helyben működő egyházi és civil szervezetekkel szoros együttműködésben segítse, és így támogassa a közösség kibontakozását a hitélet útján. Törekszünk arra, hogy minden évben regionális közösségi találkozók, lelkinapok sorozata által lehetőséget teremtsünk ennek megvalósulására.

Ennek jegyében szerveztünk öt különböző helyszínen cigánypasztorációs közösségi találkozót. Az első alkalom Letenyén, a Szombathelyi Egyházmegyében került megrendezésre Orsos Zoltán atya, cigány származású plébános közreműködésével, aki a helyi cigány közösség újbóli elindításán és összefogásán munkálkodik. A következő alkalommal Mátraverebély-Szentkúti kegyhelyen gyűltünk össze, ahova az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéből és a Váci Egyházmegye területéről érkeztek a résztvevők.

A máriapócsi Zarándokházban Nagy Zoltán nyírkátai cigánymisszió vezetője segítségével jött létre a  lelki nap a Nyíregyházi és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyék területén működő közösségek részvételével. Miskolcon Obbágy Rita, a Miskolci Egyházmegye cigánypasztorációs referense nyújtott segítő kezet és a közös együttműködés gyümölcseként megerősödhettek hitükben, közösségeikben azok, akik az Egri Főegyházmegye és a Miskolci Egyházmegye területén munkálkdonak. Végül Mezőkovácsházra is elutaztunk, ahol Csurár Anikó, a helyi cigányközösség koordinátorával közösen munkálkodva jött létre az alkalom a Szeged-Csanádi Egyházmegye területén.

Az idei programsorozat kiemelt része volt a különböző szervezetek, egyesületek és közösségek bemutatkozása, mert azt tapasztaljuk, hogy hiába vannak egy régióban, egy egyházmegyében, sokszor nem is tudnak egymás létezéséről, pedig az együttműködés és a közös munkálkodás előremutatóbb mindenki számára. Letenyén a környéken lévő iskolák mutatkoztak be, valamint a Katolikus Karitász, Mélyben és Reményben Alapítvány, Áldott Kereszt Egyesület és a zalakomáromi Máltai Szeretetszolgálat is szót kapott. Mátraverebély-Szentkúton a Gyöngyösoroszi Segítő Kezek Alapítvány, a Nemzeti Ifjúsági Tanács, az egri Civil Integráció Közhazsnú Alapítvány, a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány, a kállói FETE is mesélt működésükről. Máriapócson a Nyírkátai Önkormányzat, az Együtt Segítsünk Egymáson Egyesület, az Álmokért Egyesület is eljött. Miskolcon az Elfogadlak Alapítvány, a Don Bosco Barcika Tanoda és a Romano Teatro is beszélt szolgálatukról. Mezőkovácsházán a Békés Boldog Ceferino Egyesület bemutatása, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság Dél-Alföldi Igazgatósága, a Romano Glaszo mutatta be, mivel foglalkoznak. Szép volt látni, hogy valóban sor került a különböző szervezetek közötti kapcsolatteremtésre, elérhetőséget cseréltek a résztvevők és azóta is alakulnak ki újabb együttműködések.

A kommunikációs- és közösségfejlesztő tréningen különböző interaktív játékok és feladatok segítségével ismerték meg a résztvevők a kommunikációt segítő és nehezítő tényezőket. Sikerült rávilágítani a kommunikáció fontosságára, sokrétűségére és többek között reflektáltak arra, hogy ami számukra egyértelmű, az nem biztos, hogy a másiknak evidens, hogy a személyesség mennyire fontos, és hogy a türelem elengedhetetlen az egymás megértésében. Fontos tudatosítani, hogy mindannyian mások vagyunk, de ez nem csupán konfliktushoz, hanem remek lehetőséghez is vezet. Beszélgethettek egymással négyszemközt, kiscsoportban, és nagy körben is. “Szeretet. Az van itt.”

A lelki programok során a különböző helyszíneken szentmisén, szent liturgián, valamint szentírásról és Isten túlcsorduló szeretetéről szóló elmélkedéseken vehettünk részt.. Isten az, aki igazán meg tudja érinteni a szívet, Ő az, aki átformálja bensőnket. „Mi csak eszközei vagyunk az Ő kezében. A változást nem mi fogjuk előidézni, hanem az Isten szeretete.” - nyilatkozta a Boldog Ceferino Intézet egyik munkatársa. Megerősítő volt, hogy minden alkalomra el tudott jönni egy vagy akár több pap is, akik az Egyházunk szerető és befogadó arcát mutatták számunkra.

Az első alkalmon jelen volt Székely János püspök Szombathelyi Egyházmegye főpásztora, valamint az MKPK Cigánypaszotációért felelős püspöke. Orsos Zoltán atya Letenyéről, Michels Antal atya Budapestről, Bakancsos Sándor görögkatolikus pap Hodászról, Koós Ede atya, Balázs József atya kisebbségi lelkész, Farkas Tibor atya Bócsáról, valamint szerzetes atyák: Albert atya  körömi verbita misszióból, Derosi Raja és Andrásfalvy János szalézi szerzetesek Kazincbarcikáról, Ferenc testvér Miskolcról Szent Ferenc kistestvéreitől, továbbá Molnár-Gál Béla diakónus, jelenlétükkel gazdagították a találkozókat.

A hagyományőrző, kulturális előadásokat a Romano Glaszo, a Romano Teatro, ifj. Berki Tamás, a Liszt Ferenc Zeneakadémia végzős hallgatója, és az egri VÁR Tanoda diákjai biztosították. Volt szó a cigány zene történetéről, híres cigány zenészekről, magyar, nemzetközi cigány énekekről, cigány ember tollából írt versek is elhangzottak, és az is megesett, hogy táncra perdültek a jelenlevők.

Mindannyian lelkesen, feltöltődve, közösségében megerősödve és újabb ötletekkel, tudással mentünk haza annak reményében, hogy majd a későbbiekben folytatódik az a közösségi élmény, ami a találkozókat áthatotta.

A Ceferino Intézet pedig arra törekszik, hogy a pandémia után megkezdett regionális találkozók sorozata a jövőben is megvalósuljuk a helyi közösségek és a ránk bízottak javára.

Forrás és fotó: Szabó Veronika, Bángi-Magyar Anna/Boldog Ceferino Intézet

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, Ceferino
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert