Ahol a maradék nem hulladék, hanem remény: ételmentés a Tiszta Forrásban

A Tiszta Forrás reformétterem egyik hangulatos, ablak melletti boxában ülünk. Szerény és őszinte férfi tekint rám az asztal túloldaláról: Jávor István tulajdonos és ügyvezető. István kerüli a klasszikus irodai létet, szívesebben dolgozik a konyhán, a pultnál vagy a vendégek között a felszolgálásban. Saját bevallása szerint a tettek embere, akinek a napi százötven-kétszáz vendég kiszolgálása jelenti az igazi szereplést, ezért maradt eddig távol a nyilvánosságtól. A Bujtos utcai egységben mindenütt otthon van, legyen szó az étteremről, a bioboltról vagy az alapítványi ügyekről, a betérőket pedig többnyire személyesen ismeri. Ugyanakkor ez a hivatás nem csupán egyéni munka, egy valódi családi vállalkozásként működik: feleségével, testvérével, sógorával és sógornőjével közösen dolgoznak az étteremben nap mint nap.

István huszonöt éve dolgozik a vendéglátásban. Számára ez a természetes közeg, mert abban hisz, hogy csak közvetlen jelenléttel lehet azt a minőséget nyújtani, amit ő is elvárna vendégként. A Tiszta Forrás neve egyfajta erkölcsi iránytű is. „Sokkal rentábilisabb lenne az egész, ha nem tartanánk magunkat ehhez az iránytűhöz, de a név kötelez. Nálunk friss alapanyagból napi szinten jön beszállítás, nem dolgozunk lejárt szavatosságú áruval, és nem készítünk a maradékból másnapra menüt” – vallja be őszintén István. 

A gazdasági környezet azonban egyre szigorúbb. A Covid-járvány óta a profit helyett sokszor a puszta fennmaradás a cél, hiszen tizenhat állandó dolgozó és családjaik megélhetése függ az étteremtől. A rezsiárak és az alapanyagok drágulása ellenére a minőségből nem engednek, naponta közel félmillió forintot költenek friss árura. Ebben a feszített munkatempóban vált a mindennapok részévé az ételmentés. 

A történet egy évtizedes ismeretséggel és egy bátor kérdéssel kezdődött. Obbágy Vera, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász igazgatója így emlékszik vissza a kezdetekre:

„Már tíz éve ismertem az éttermet és látásból Istvánt, hiszen rendszeresen ő szolgált ki minket. Amikor igazgató lettem, jött az ötlet és a bátorság: megkérdeztem, segítene-e a maradékkal a rászoruló gyerekeken? Hezitálás nélkül igent mondott, így már több mint egy éve, minden áldott hétköznap érkezik a támogatás.” 

„Kényszer nincsen ebben, mert veszélyes hulladékként is elszállíttathatnánk a maradékot. De nagyobb értéke van annak, ha jó helyre kerül”

– magyarázza István. Amikor a konyhán látják, mi marad meg – leggyakrabban a tartalmas levesek, de olykor palacsinta is – melegen tartó edénybe, az egyházmegyei karitásznak a kifejezetten erre a célra vásárolt badellájába rakják, és a karitász önkéntese, Horváth István saját autóval és benzinköltségen kiszállítja azt a rászorulóknak.

A segítségnyújtás valóságát a huszártelepi görögkatolikus Magvető Tanodában láthatjuk meg igazán. Ide délutánonként érkeznek a gyerekek, akiknek a déli iskolai étkezés után ez a meleg leves jelenti a biztonságot. Szabó Bernát Sándorné, a tanoda szakmai vezetője (Nyíregyházi Egyházmegye Tanoda Irányító Szervezet szakmai vezetője, köznevelési szakértő) szerint náluk minden elfogy, hiszen a családok nagyon szűkös körülmények között élnek. 

„A Magvető Tanodába érkező gyermekek számára kezdetben szokatlan volt a délutáni idősávban felszolgált meleg étel, s ismeretlenek voltak a sokféle, bőségesen tápláló krémlevesek, ám az első kóstolást követően a közös levesfogyasztás a mindennapjaink szerves részévé vált. Kézmosás és imádság után fogyasztják el”

– meséli a vezetőnő. A tanodában az étkezés pedagógiai folyamat is: a gyerekek megtanulják megbecsülni az élelmiszert, megismerik a fűszernövényeket – a tárkonyt, a kaprot vagy a kakukkfüvet –, sőt, digitálisan is kivetítik nekik ezeket az ismereteket. 

A tanodában tett látogatásunk alkalmával Jávor István személyesen is jelen volt, és a badellában érkező zöldbableves mellé meglepetésként pizzát is hozott a gyerekeknek. Obbágy Vera karitászigazgató pedig csokoládényuszikkal tette még szebbé a délutánt. A tanoda asztalánál Szikora Ede Szabolcs görögkatolikus lelkipásztor, a helyi Sója-iskola lelki igazgatója, a tanodás gyerekek lelki életének formálója, áldotta meg az ételt, a gyerekek pedig hálát adtak érte. 

A Magvető Tanoda naponta harminc gyermeknek, ezáltal harminc hátrányos helyzetű családnak segít a város ezen negyedében. Ebbe a segítsége csatlakozott a maga eszközeivel a Tiszta Forrás reformétterem. Jávor István számára ez nem különleges érdem, hanem kötelesség. Bár az utcán élő kéregetőkkel kapcsolatban érték már negatív tapasztalatok, a gyermekek segítése felé töretlen a bizalma: ők még képesek valóban értékelni és hasznosítani a támogatást. 

Istvánék alapítottak egy saját szervezetet is, a Reményforrás Alapítványt, amelynek keretein belül István távlati tervei között szerepel, hogy még több energiát fordítson a felzárkóztatásra.

„Természetesnek tartom, hogy ahol lehet, segítsünk. Nem gondolom, hogy ez egy különleges dolog, ennek mindennapi gyakorlatnak kellene lennie mindenkinél, aki megteheti. Szerintem ez a normális” – zárja a beszélgetést a tettek embere, majd indul is vissza a pult mögé. 

Ez a természetesség és halk szavú elszántság teszi a Tiszta Forrást valódi értékké Nyíregyháza szívében.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotók: Magvető Tanoda

Nyíregyházi Egyházmegye