2023. szeptember 23-án közel kétezer zarándok érkezett az ország számos településéről Mátraverebély-Szentkútra, arra a búcsúra, mely a görögkatolikus híveknek és egyházköszégeiknek közös zarándoklata. Egy zarándoktestvér beszámolóját olvashatják.
Több éves hagyományként a nyírlugosi hívek a motoros barátokkal együtt teszik meg ezt az utat Ignácz András atya bíztatására.

Az idén csatlakozott hozzájuk a Penészleki Görögkatolikus Egyházközség is.
A hajnali indulás és benzinkutas kávézás mellett rengeteg Mária ének és elmélkedés biztosította a buszon a lelki perceket Aranyics Arnold és Rádi Dávid atyák vezetésével.

Öröm volt a kegyhelyen látni a folyamatosan érkező egyházközségeket, csoportokat névtáblával, kereszttel és zászlókkal.

Az ünnepi Szent Liturgiát dr. Jaczkó Sándor helynök atya vezette több mint húsz vendég atya szolgálatával. A tartalmas és szívhez szóló prédikációt Kocsis Tamás atyától hallhattuk.

Isten kitüntető kegyelméből és Mária szeretetéből a Szent Liturgia végére csodálatos napsütésében tehettük meg az ünnepi körmenetet, melyet közel három-négyezer méteres távolságban alkottak a hívek.
Hálatelt szívvel köszönjük az élményt Ignácz András, Aranyics Arnold és Rádi Dávid atyáknak, akik jelenlétükkel és imádságukkal feledhetetlen zarándokutat biztosítottak Mária gyermekeinek.
Szöveg és fotó: egy zarándok testvér
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 | ||||
|
4 |
5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 |
23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
31 |