Érintő – vasárnapi gondolatok Szabó Csaba Péter atyával

Érintő – vasárnapi gondolatok Szabó Csaba Péter atyával

Isten minden különbségen felülemelkedve vágyik az emberekkel való kapcsolatra, és csupán a nyitottságukat kéri. – elmélkedés Szabó Csaba Péter atyával a szamariai asszony vasárnapján.

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: patheos.com2026. május 3. 08:08

Jn 4,5-42

Még mindig hirdetjük, még mindig biztatva szinte kiáltjuk egymásnak köszönve, örülve, hogy: „Föltámadt Krisztus!”

Még az idő múlását jelzi számunkra. Húsvét után nemsokára a mennybemenetel ünnepét, majd pedig a Szentlélek eljövetelét ünnepli egész Egyházunk.

Krisztus azonban mindig ugyanaz. Szinte időtlen örömmel akarja szívünk teljességét megszentelni, és újból és újból a vele való legmélyebb kapcsolatra megszólítani és elvezetni.

Szomjazó lélekkel és a Szent utáni vágyakozással mi is kiáltjuk felé saját szavait: „Adj innom!”

A mai evangéliumi szakaszban Jézus megszólítja a szamariai asszonyt: „Adj innom!” A vizsgálódás feleslegesnek mutatkozik, hiszen most nem a szociális, biológiai vagy morális különbségek között kell a tanítást keresni.

Halld meg, hogy az Isten tőled kér inni. Ennyi az egész, és még csak nem is bonyolult. Engedd meg magadnak, hogy most lásson téged a mennyei Atya. Nem mintha nélküled ez nem menne neki, de most engedd meg, hogy láthasson. Ha akarod, kérd tőle, hogy engedjen meglátni magadat olyannak, amilyennek Ő lát.

Mit jelent számodra, hogy mindent tud rólad az Isten? Nemcsak az asszony kapcsolatairól tudott, hanem a tieidről is. Ismeri gyengeségeidet, látja nehézségeidet, és még mindig téged akar üdvözíteni.

„Ha ismernéd az Isten ajándékát, ... te kérted volna őt" – mondja Jézus az asszonynak. Ha a csendben megengednéd, hogy az Isten közeledjen feléd, ha engednéd rövid pillanatra az Ő jelenlétét, rájönnél, hogy Ő az élet forrása. Neked kell tőle kérned, és most mégis Ő kér tőled?

Szamariai vagy? Asszony? Idegen?

Az Istent ez nem érdekli. Ő érted akart megtestesülni, érted akart szenvedni, érted akart föltámadni. Érted akar szeretni, érted engedi, hogy te is képes legyél Őt szeretni. Érted az Isten mindent megtenne, csak adj neki inni.

Uram, mit adhatnék én neked? Hiszen te vagy az élő víz. Én csak olyan vizet tudok adni, melytől újra megszomjazhat az, aki kap belőle. De taníts engem Uram. Engedd, hogy sokaknak tudjak inni adni, sokaknak tudjak újra és újra adni, mert tudom, hogy ki az élő forrás, tudom, ki az örök élet forrása. Nekem Uram, téged kell adnom másoknak is, akik szomjaznak. Uram, neked pedig magamat ajánlom föl, a szeretetem, mely esendő, törékeny, és sebzett. Engedd, hogy neked adjam, újra és újra. Szabadon ajánlom föl magam neked, mert tudom, hogy Nálad vagyok a legszabadabb, legelfogadottabb a te közelségedben. Ámen.

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: patheos.com

Nyíregyházi Egyházmegye

érintő, lelki táplálék, gondolatok, elmélkedés




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert