 
Tavaly Lázár szombatra készült el az az óriásplakát, mellyel a kertvárosi görögkatolikus közösség háláját fejezte ki a járvány idején szolgálatot teljesítők felé. A 2021-ben még mindig aktuális köszönetnyilvánítást idézzük fel, hogy – bár ezúttal virtuálisan, újra megköszönjük a szolgálattevőknek a kitartását.
2020-ban a nyíregyházi Legyező utcán „vizuális tapsként” egy óriásplakát által köszönték meg a görögkatolikus egyházközség tagjai mindazok helytállását, akik szolidaritásból, emberségből és szolgálatból adtak példát – az élet bármely terültén is végezték alázatosan munkájukat, feladatukat, imádságukat.
A molinón látható jelenet Lázár feltámasztását ábrázolja, az idézet is erre vonatkozik. Ma, a járvány harmadik hullámában, Lázár szombatján újra üzen ez az evangéliumi szakasz.
»Uram, akit szeretsz, beteg.« Jn 11,3
„Ezekben a szavakban a fájdalom mellett valami rendkívüli gyöngédség és bizalom is megfogalmazódik. Lázár, a beteg, Jézus barátja. A világ, amely – most épp koronavírustól (is) – beteg, nem Isten büntetését nyögi. Az a világ beteg, amelyet szeret, az az emberiség küzd a kórral, amelyért istenemberi könnyeket hullat az Úr. A szeretet Istene kíséri és vezeti céljához – olykor akár általunk nehezen értelmezhető vargabetűkön keresztül is – az életünket.” (dr. Obbágy László atya)

Köszönet az orvosoknak, ápolóknak, gyógyszerészeknek, kutatóknak, pedagógusoknak, a közszolgálatban, tömegközlekedésben, köztisztaságban, kereskedelemben, tömegkommunikációban dolgozóknak, a szociális munkásoknak, ételkihordóknak, az otthon maradóknak és a munkába járóknak, a szülőknek és gyermekeknek, a kitartóan imádkozóknak…
mindazoknak, akik komolyan veszik az egymás iránti szolidaritást!
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |