A templom: Kőből épült szeretet, amely mi vagyunk – templombúcsú Vásárosnaményban

A liturgikus ünnep az  asszisztencia és a paptestvérek bevonulásával kezdődött, Ábel püspök pedig áldást osztva jelent meg a hívek között. Prédikációját Szent Ágoston szavaival kezdte: „A templom nem a miénk, hanem mi vagyunk a templom.”

"Ma templomunk 20 éves jubileumát ünnepeljük. Ez a templom nemcsak kövekből, hanem elsősorban szeretetből épült. Úgy áll itt a város épületei között, mint egy könyvjelző az élet nagy könyvének oldalai között. Jelezni akar valamit, figyelmeztetni akar. A könyvjelző virág, melyet a lapok közé teszünk, emberi sorsokat, pillanatokat őriz. Ugyanígy tekinthetünk a templomra is. Ahogy a költő, Puskin eltűnődik a virágszál sorsán, mi is rákérdezhetünk a templomra: „Találtam egy templomot a városban. S most róla mindent tudni vágyom.” Kik építették, mennyi fáradtsággal? Boldog találkozásnak a tanúja-e, vagy emberi összefogás gyümölcse?"

Húsz év rövid idő, de az itt elmondott imák, szertartások, keresztelések, esküvők és Szent Liturgiák mind örökkévaló nyomot hagytak a város és az emberek életében. A Jóisten ezt az épületet az emberi szíven keresztül figyeli, látva a személyes sorsokat, a sóhajt, a fájdalmat, az örömöt és a hálát. A templom Isten és az ember kapcsolatának a jele, sokkalta több, mint kő és beton. A templom építése nem fejeződött be, mert amíg emberek betérnek, mindig építeni fogja az életünket. Mindig lesznek, akik hozzátéve a magukét, emlékeznek Szent Ágoston szavaira: valójában mi vagyunk a templom, akik értékessé tesszük.

Nagy szükség van a templomra, különösen nehéz időkben, mint egy helyre, ahol otthon érezhetjük magunkat az Istennel való találkozásban. Ábel atya XVI. Benedek pápa gondolataival zárta beszédét: „A templom nemcsak Isten háza, hanem az ember otthona, ahol Isten várja, hogy az ember hazatérjen.” A templom az a hely, ahol Isten vár bennünket, hogy lelkünket megsimogassa.

A Szent Liturgia végén került sor az egyházközségi képviselőtestület megújítására. A főpásztor jóváhagyta a tagok mandátumait, akik előtte és a papság előtt fogadalmat tettek:

„Életemben és munkámban egyházunk javát akarom előmozdítani erkölcsi és anyagi értelemben véve, Isten és az Anyaszentegyház törvényei szerint...”

A közösség nevében elhangzott köszöntés kiemelte az alkalom jelentőségét: „Húsz év nem csupán időben mérhető. Ez a közösség imádságainak, szolgálatainak, küzdelmeinek és örömeinek tere. Isten bőséges áldásával bírt ez az egyházközség.” Hálás szívvel köszöntötték a korábban itt szolgált atyákat (Dalanics Zoltán, Lukács Imre és Demkó István atyákat), valamint a jelenlegi parókus atyát.

Erdei Tamás parókus atya a köszönetek viszonzásakor hálát adott a Jóistennek, hogy a templom nemcsak kövekből, hanem emberekből, „élő kövekből” épült. A szertartást az együttállás hasonlatával jellemezte:

„Nekem a konstelláció jutott eszembe, a csillagok együttállása. Amikor ritka dolgok történnek az égen. Régi és új csillagok együtt tűnnek fel: azok az emberek, akik együtt alapították ezt a közösséget, azok az atyák, akik együtt szolgálták ezt a közösséget, püspök atya, aki feje ennek a közösségnek, egyszerre ragyog föl az Úrnak házában. A 20. évforduló tényleg együttállása ezeknek a saját kis csillagainknak, amelyek mi magunk vagyunk. Ezekkel a csillagokkal próbálunk az emberiség sötét egére a hit fényét varázsolni.”

Köszönetet mondott a főpásztornak, az esperes atyának, minden elődnek, a római katolikus testvéreknek (Marosi atyát is üdvözölve), a képviselőtestület tagjainak és mindazoknak a híveknek, akik a közösséget és az ünnepi készületet segítették (többek között a hitoktatóknak, bölcsiseknek, ifjúsági közösségnek, valamint a vidékről érkezetteknek).

A Szent Liturgia körmenettel zárult, majd a miroválás és antidórosztás után a közösség az udvaron szeretetvendégséggel ünnepelt tovább.

Szöveg és fotó: Juhászné Szabó Erika/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye