Érintő – vasárnapi gondolatok Szabó Csaba Péter atyával

Szent István Társulati Biblia - Márk evangéliuma - Mk 8,34-9,1 (szentiras.hu)

Krisztusban kedves testvérek!

Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepkörében számtalanszor tekinthettünk a keresztre, mint hódolatunk tárgyára, mely csak egy fadarab maradna Krisztus nélkül. Krisztussal azonban még a kereszt is értelmet kapott. Már nemcsak fadarab, már nem egy kínzóeszköz, hanem kereszt, melyen Krisztust megfeszítették, és melyen elviselte értünk, a mi bűneinkért a sebeket. Egy fa a paradicsomban az örök kizárást tudta volna eredményezni, ha Isten irgalma nem jelenik meg a kereszt valóságában.

Ha magamra rajzolom a keresztet, talán nem is tudatosítom magamban, hogy mit „vetek” magamra.

Azt végképp nem gondolhattuk végig, hogy Krisztus követése milyen hatalmas szeretetet jelent. Őt követni nem a törvény megtartását jelenti, ahogy Pál apostol is írja a Galatákhoz írt levelében: az ember nem azért igazul meg, mert megteszi a Törvény előírásait, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által.

Nem az előírások megtartása, megélése, hanem az evangélium igéinek életre váltása fogja hozni az igazi gyümölcsöt. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy helyesen megismerjük Krisztust.

A Márk szerinti evangéliumban nem egy rózsaszín ideafelhőbe burkolt Krisztus követésről ír az evangélista, hanem Krisztusnak arról a monológjáról, melyben társnak hív bennünket, társnak hív TÉGED! Ebbe kapcsolódott bele keresztfelmagasztalási időszakunk is. Meghajlunk, leborulunk a kereszt előtt, csókkal illetjük azt, hogy lelkünket emlékeztessük Krisztus értünk bemutatott – meg nem érdemelt, a bűn rabságából – megváltó tettére.

Tennem kell Krisztusért! Ezt írja magába a lélek. Tennem kell Krisztusért.

• Élnem kell az evangéliumot? De ahhoz olvasnom, elmélkednem, és cselekednem kell!
• Ismerni akarom Krisztust? De ahhoz el kell magam csendesíteni, el kell hallgatni, hogy most Ő tudjon beszélni. Csendesednem kell, hogy az evangélium, az Isten szerinti élet tudjon rajtam keresztül a szeretet forradalmára lenni.
• Beszélnem kell többet Vele? Meg kell szólítanom, időt kell rá fordítanom, figyelmemmel megosztottság nélkül Őrá kell koncentrálnom.

Ha Krisztust követni akarom, akkor mindezen tevékenységeket gyakorolnom kell, vagy legalább rá vennem magam arra, hogy foglalkozzak Krisztus ügyével, az evangéliummal. Ha követni akarom, akkor fel kell vennem a keresztet.

Ha még úgy is érzem, hogy sokkal menőbb önkiteljesíteni, megvalósítani, akkor emlékeztetnem kell magamat arra, hogy Krisztus jelenléte nem egy érzés, az Ő követése nem érzelmi hullámvasút. Ő valóság, aki jelen van az életemben, jelen van a nehézségeimben, és keresztjére feltekintve lelkembe vethetem azt a szeretetet, melyet Ő tanított saját kereszthalálával.

Nem a fájdalomé az utolsó szó, nem a halál a mondat végén a pont, nem balgaság Krisztus keresztje, és nem hiábavaló az értem, érted való szenvedése, ha képessé válok annak megértésére, mi mindent tett értem az Isten. Krisztus követése egy életcél, egy életstílus, mely nem holmi törvények betartására szorított élet, hanem a bűn rabságából megszabadított, hitben megerősített, reménnyel és szeretettel felvértezett tanítványság.

Uram, követni akarlak, magam megtagadva, lelkileg kiüresítve, magamat magamtól szabaddá téve, hogy kereszteden tanúsított irgalmas szereteted, keresztet hordozó szerető irgalmasságra tudjon indítani Érted és Egyházadért.

Ámen.

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye