 
Szocska A. Ábel atya, a Nyíregyházi Egyházmegye püspöke közös imádkozásra hívta az egyházmegye papjait nagyböjt előtt. A kiengesztelődési vecsernyét Máriapócson tartották tisztahétfő előtti estén, február 19-én.
A szertartást dr. Papp Tibor főhelynök atya vezette Ábel püspök jelenlétében, aki a szertartás végén a könyörgések és leborulások, nagy metániák kíséretében tartott bűnbánatot az Istennek, majd főpapi öltözékét levette, s az emberek felé fordulva szintén földre borult bocsánatot kérve a papoktól és a hívektől egyaránt.

Ezt a gesztust követte a személyes békecsók váltása minden jelenlévő paptestvérrel, s azokkal a hívekkel, akik maguk is szeretettek volna a kölcsönös kiengesztelődés ezen megható formájában részt venni.

A paptestvérek egymástól is bocsántot kértek, egy nyüzsgő fekete-reverendás kört alkotva a kegytempom főhajójában.

A főpásztor azzal a gondolattal segítette a böjtre készülő keresztény testvéreit, hogy „a böjt eszköz, amely által jobb emberré válhatunk. A lemondás, a jótett, a böjtölés mit sem ér, ha nem válunk általa jobbá, ha nem visz minket közelebb az Istenhez.”

Ábel atya azokat a tulajdonságait sorolta, melyekkel mások megbántásához vezetik olykor őt, s hasonló önvizsgálatra hívta papjait is, feleségeik, híveik felé. A bűnös, jobb lator a kereszten, Krisztus mellett az első volt, aki az utolsó pillanatban végzett bűnbánata révén nyert megigazulást. Hozzá hasonlóan kell nekünk is bátran odafordulni másokhoz, akkor is, ha nehéz. „Lássuk meg embertársunkban Krisztust!” – bátorította a jelenlévőket.
Ábel atyával a vecsernye után készítettünk interjút, melyet itt hallgathat meg.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |