 
A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjai – az intézmény missziós gyermekeinek közreműködésével – felajánlott játékokkal és több mint hatszázezer forinttal támogatják a rászorulókat és a kárpátaljai magyar családokat.
Nem is olyan messze tőlünk, Ukrajnában háború van. Elképzelni sem tudjuk, milyen lehet most az ottani gyerekek élete. Egyik ott élő ismerősöm mesélte, hogy naponta többször felzúg a légiriadó, s ilyenkor a kijelölt óvóhelyre kell sietni. Bizonytalanság, kilátástalanság, reményvesztettség, félelem uralja a mindennapokat…
A missziós gyerekek közössége úgy határozott, hogy az idei év projektje Magyarországon egy általános gyűjtés lesz, s adományainkkal kárpátaljai magyar családokat fogunk támogatni. Ebbe a gyűjtésbe kapcsolódott be iskolánk is. A missziós gyerekek szervezésében bolhapiacot rendeztünk. A közös plakátkészítés után berendeztük az aulát a diákjaink által felajánlott játékokkal, könyvekkel, majd megszerveztük az árusítást. Igazi piaci hangulat volt aznap! Számunkra is hihetetlen, hogy a vásár végére 610 150 forint gyűlt össze!
A megmaradt játékokat rászoruló családoknak adjuk.
Hálásan köszönöm valamennyi adakozó családnak, a játékáról lemondó sok kisgyereknek, munkatársaimnak, akik a vásár lebonyolításában segítettek!
Szöveg: Matavovszky Györgyné, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |