 
A csíksomlyói pünkösdi búcsúba május 12-én indult el Budapestről a Boldogasszony zarándokvonat, amelyre Püspökladányban 13 nyíregyházi szent miklósos diák is felszállt Matavovszky Györgyné tanítónő kíséretében.
A csíksomlyói pünkösdi búcsúba május 12-én indult el Budapestről a Boldogasszony zarándokvonat, amelyre Püspökladányban 13 nyíregyházi szent miklósos diák is felszállt Matavovszky Györgyné tanítónő kíséretében. A szerelvény a magyar-román határt átlépve Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely érintésével érkezik az esti órákban a vendéglátó településre, Gyergyószentmiklósra. A zarándoklat második napjának programja Gyimesbükkön, az ezeréves határnál lesz, majd harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt, végül a programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja.
A programot, melynek fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a magyar kormány 15 millió forinttal támogatja. E támogatás segítségével a katolikus iskolák diákjai, a gyermekvédelemben lévő fiatalok, illetve a fogyatékossággal élők és kísérőik zarándoklaton való részvételét támogatják. Ebben az évben összesen 400 fiatal, illetve kísérőik utazhatnak el ezáltal Csíksomlyóra, Mariazellbe, illetve Krakkóba.
forrás: www.vhegy.com
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |