LITURGICAL CALENDAR

2025. november 17.

6. hang

1Tessz 2,20-3,8

Atyámfiai! Ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
Mivel tovább már nem állhattuk meg, jónak láttuk, hogy magunkra maradjunk Athénben, és elküldtük Timóteust, a testvérünket, Isten szolgáját Krisztus evangéliumában, hogy hiteteknek szolgáljon s megerősítsen és buzdítson titeket, hogy senki meg ne tántorodjék ezekben a szorongatásokban. Hiszen tudjátok, hogy ez a rendeltetésünk. Meg is mondtuk előre, amikor nálatok voltunk, hogy szorongatásokat fogunk elszenvedni, mint ahogy meg is történt, s tudtok is róla. Azért nem állhattam meg tovább, s elküldtem, hogy értesüljek hitetekről, hogy nem kísértett-e meg titeket a kísértő, s nem vész-e kárba a munkánk.
Most azután, - mikor Timóteus visszatért tőletek hozzánk, és hírt hozott hitetekről és szeretetetekről, s arról, hogy mindig jó emlékezéssel vagytok irántunk s látni kívántok minket, ahogy mi is titeket, - ezért vigasztalást találtunk bennetek s a ti hitetekben, testvérek, minden ínségünk és szorongatásunk mellett is, mivel mi akkor éledünk fel, ha ti állhatatosak vagytok az Úrban.



Lk 11,29-33

Abban az időben, amikor a nép Jézus köré sereglett, így kezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert ahogy Jónás jel volt a niniveiek számára, úgy lesz jel az Emberfia is e nemzedéknek. Dél királynője feltámad majd az ítéletkor e nemzedék tagjaival együtt, és elítéli őket. Mert eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak feltámadnak majd az ítéletkor e nemzedékkel együtt, és elítélik, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás szavára, és íme, nagyobb van itt Jónásnál. Senki sem gyújt lámpást azért, hogy elrejtse vagy a véka alá tegye, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.”




Csodatevő Szent Gergely főpap

Neocezárea városából származott. Szülei pogányok voltak, akiket korán elveszített. Tanulmányaiban a görög bölcseletet tanulta, amely rávezette az igazi bölcsességre, az igaz Isten ismeretére. Tanítómestere Origenész volt. Tanulmányai befejezése utána elvonult a pusztába, hogy ott a magányban teljesen az imádságnak és a Szentírás tanulmányozásának éljen. Fedim, Amazia püspöke ki akarta hívni innen, hogy pappá szentelje. Gergely méltatlannak tartva magát, elrejtőzött. Mégis megkapta a felszentelést, Neocezárea püspöke lett. A városban csak 17 fő keresztény élt, a többiek pogányok voltak. Gergely nagy buzgósággal fogott hozzá a pogányok megtérítéséhez. Tanító tevékenységét sok csodával kísérte és erősítette meg, ezért a „csodatevő” elnevezést kapta. Decius keresztényüldözése idején elrejtőzött, és ezt tanácsolta félénkebb híveinek is. Az üldözés után visszatért hozzájuk, és megújította az üldözés alatt összeomlott rendet. Késő öregségben halt meg 266-70 körül. Amikor meghalt, a városban csak 17 pogány maradt.

Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

HERE YOU ARE: SPIRITUALITY / LITURGICAL CALENDAR

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert