| Esperesi kerület: | Kisvárdai Esperesi Kerület |
| A parókia címe: | 4641 Mezőladány, Jókai Mór utca 8. |
| Postacím: | 4641 Mezőladány, Jókai Mór utca 8. |
| Telefonszám: | (45) 445 255 |
| Titulus: | Szent Mihály főangyal |
| Templombúcsú: | november 8. |
| Alapítás éve: | 1949 |
| Anyakönyvek: | 1949 |
| Szertartásrend: | Hétfőtől szombatig:
8.00 Szent Liturgia
Vasárnap:
10.00 Utrenye
10.30 Szent Liturgia
14.30 Vecsernye |
| Az egyházközség rövid bemutatása: | A településen a 19. század első harmadában jelentek meg a görögkatolikusok, akik az anyaegyház, Tornyospálca templomát látogatták. A római katolikus hívekkel összefogva az 1920-as években közös használatú templomot építettek, majd a következő évtizedben saját iskola és benne kápolna létesítését kezdték meg. Az iskolakápolnát Dudás Miklós püspök 1941-ben szentelte fel. Az iskolaépület 1948-ban államosításra került, de a kápolnában továbbra is tarthattak Szent Liturgiákat. A hívek kérésére 1949-ben önálló egyházközség alakult helyben lakó lelkésszel. A közösség a rendszerváltás után kapta vissza az épületet, melyhez tornyot is építettek 1991-ben. Ikonosztázionját Gergely József készítette, képeit Kiss Lászlóné festette 1994-ben. A hajó falán függő képek Pásztor Miklós munkái. |
| A templom/kápolna címe: | 4641 Mezőladány, Jókai Mór utca 2 (kápolna) |
| Templomépítés: | 1941 |
| Filiák és misézőhelyek: | Újkenéz (rk. templom)
|
| A parókiához tartozó összes település: | Benk Mátyus Újkenéz
|
| Szolgálattevő személy(ek): | |