 
Szent Liturgián gyújtották meg az intézmény adventi koszorújának gyertyáját az Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola növendékei.
„A mai ünneppel görögkatolikus egyházunk nagyobb lendületet ad a karácsonyra való készületre és megtanít minket, hogy milyen lelkülettel kell felkészülni Jézus Krisztus születésére” – hallhatták ezt november 21-én, az ünnepi Szent Liturgia prédikációjában az Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola növendékei, akik – ahogyan a novemberi Istenszülő-ünnep, Szűz Mária templomba vezetésének emléknapja alkalmával, – minden más egyházi ünnep napján is közösen imádkoznak a templomban.
„November 21-én arra emlékezünk, hogy a kis Máriát szülei, Joákim és Anna átadják Zakariás papnak, hogy a templomban készüljön mindarra, amire Isten kiválasztotta Őt. Mária készülete példát ad arra, hogy nekünk a karácsonyt megelőző bűnbánati időszakban, milyen módon kell készülnünk Istenünk születésére. Miként, majd az Istenszülő méhében megfogan maga az Isten, a karácsonyi készületünknek is az a célja, hogy szívünkben megszülessen a mi Megváltónk.” – az ünnep megfontolandó üzenetét Gémes Péter atya, újfehértói segédlelkész közvetítette a gyermekeknek és pedagógusoknak, akik számára a készület ünnepélyességéhez hozzátartozik az adventi koszorú, melynek első gyertyáját a Szent Liturgia elején gyújtották meg.
Forrás és fotó: Oltalom iskola
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |