Az örök élet diadala – búcsú Keresztes Szilárd püspöktől

Az örök élet diadala – búcsú Keresztes Szilárd püspöktől

„Hálát adunk az Atyának, hogy őt megalkotta, a Fiúnak, hogy őt meghívta és hálát adunk a Szentléleknek azért, hogy őt alkalmassá tette erre a szolgálatra. […] A Szentlélek nemcsak alkalmasnak tartotta őt, hanem mindig oltalmazta és gondviselő szeretetével, odafigyelésével körülvette az életét. […]” – mondta Kruppa Levente atya dr. Keresztes Szilárd emeritus hajdúdorogi megyéspüspök ravatalánál. A főpásztort augusztus 22-én a máriapócsi bazilika kriptájában, püspöktársai körében helyezték örök nyugalomra.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye, P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2025. augusztus 23. 10:40

Csaknem ötórás szertartással búcsúztak dr. Keresztes Szilárd emeritus hajdúdorogi megyéspüspöktől Máriapócson. A három magyar görögkatolikus hierarcha, Kocsis Fülöp érsek-metropolita, dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök és Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, mellett több külföldi és magyar püspök koncelebrált és vett részt a temetésen, melyen a magyar mellett ószlávul, szlovákul, románul, olaszul és cigány nyelven is hangzottak el liturgikus szövegek, imádságok.

Jelen volt Michael W. Banach apostoli nuncius, Tódor Macapula munkácsi püspök, Jan Babják SJ metropolita szlovák emeritus érsek-metropolita, Virgil Bercea nagyváradi püspök, Milan Lach SJ pozsonyi segédpüspök, Ioan Calin Bot lugosi püspök, Štefković Mirko nagybecskereki püspök, Schönberger Jenő szatmárnémeti püspök; a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia püspökei: dr. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke, dr. Ternyák Csaba egri érsek, dr. Udvardy György veszprémi érsek, Spányi Antal székesfehérvári püspök, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök, dr. Varga Lajos váci segédpüspök, dr. Pápai Lajos nyugalmazott győri püspök; számos római és görögkatolikus paptestvér, valamint szerzetes és szerzetesnővér határon innen és túlról; világi vezetők az állami és helyi közélet képviselői, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Papp Bertalan polgármester; Haluska Szilvia Komlóska polgármestere, Szilárd püspök három élő testvére, rokonok, barátok, hívek: mindazok, akik szerették, tisztelték és gyászolják elvesztését. Ahogyan egyik testvére mondta a részvétnyilvánítás után: ő mindannyiunk halottja.

„Az ő ravatala mellett újra rádöbbenünk, hogy attól függetlenül, hogy mi egyszerű vagy nagyszerű emberek vagyunk, hogy hány évesek vagyunk, mindnyájunk élete rendíthetetlenül és megfordíthatatlanul halad a halál, a ravatal, a földi élet elmúlása felé. És ez szomorúság. Mégis úgy gondolom, hogy ezen a temetésen a szomorúsággal szemben az örök életnek a diadalát hirdetjük, és az örök élet a diadalában a legfontosabb érzésünk a hálaadás”

– fogalmazott a prédikációt tartó Kruppa Levente atya.

Búcsúztatása fényes ünnep volt a magyar görögkatolikusok életében. A hófehér papi és püspöki öltözékek, a szertartás méltósága, a teret betöltő feltámadási énekek annak a bizonyosságát hirdették, melyről a szertartás szónoka, Kruppa Levente atya is beszélt:

„Isten olyan módon vigasztalta meg őt, hogy többé sosincs egyedül, mert a szentek közösségében elnyerte az örök boldogságot és ebben a közösségben most – köszöni szépen – jól van, és remélem, ahogy eddig is tette, ezután is imádkozni fog értünk.”

A szertartás, melyet élő adásban is lehetett követni a Görögkatolikus Médiaközpont YouTube-csatornáján, több egységből állt: a papi temetéseken is szokásosan imádkozott és felolvasott ekténiák és apostoli, evangéliumi szakaszokat egy Szent Liturgia követte, majd a Pannichida, végül az altemplomban való elhelyezés.

Emelkedett mozzanat volt, ahogyan Fülöp érsek-metropolita a boldogságokat énekelte, s rá feleletül a nép zsoltárok mélységeit idéző gondolatokkal felelt:

„Az elköltözött s a sírban nyugvó halott figyelmeztetőleg mondja mindenkinek: Jöjjetek hozzám mindnyájan föld szülöttei, és lássátok a megfeketedett testi szépséget. Ezért, testvéreim, ebből megismervén a halált, siessünk az Üdvözítőhöz könnyek között kiáltva: Isten, kit magadhoz vettél, szentjeiddel együtt nyugtasd meg.”

A szertartáson Michael W. Banach apostoli nuncius vatikáni küldöttként kifejezte együttérzését, és az alábbi üzeneteket tolmácsolta.

Pietro Parolin bíboros államtitkár részvéttávirata:

Őszentsége, XIV. Leó pápa miután értesült excellenciás Keresztes Szilárd hajdúdorogi emeritus püspök haláláról, szeretné biztosítani Excellenciádat (Fülöp érsek-metropolitát – szerk.), a megboldogult főpásztor hozzátartozóit, a püspököket, a papokat, a szerzeteseket, valamint az elhunyt pásztori szolgálatára bízottak egész közösségét emeritus püspök úr lelki üdvéért végzett imáiról, együttérzéséről és atyai közelségéről.

A Szentatya hálát ad Istennek az elhunyt püspökért, felidézve pásztori szolgálatát, mely által egyházában cselekedeteivel és erényeivel a jövő nemzedékek javát szolgáló lelki örökséget hagyott.

Őszentsége az elhunyt püspök lelkét a Mennyei Atya irgalmába ajánlja, és a máriapócsi boldogságos Szűz Mária közbenjárását kérve a temetési szertartáson részt vevők számára szívből küldi vigasztaló apostoli áldását.

Claudio Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa részvéttávirata:

Michael W. Banach apostoli nuncius augusztus 14-én értesítette dikasztériumunkat excellenciás Keresztes Szilárd, a Hajdúdorogi Főegyházmegye emeritus püspökének augusztus 13-án bekövetkezett haláláról.

A szomorú hírről tudomást szerezve szeretném kifejezni legmélyebb részvétemet és imáimat a néhai főpásztorért. Csatlakozik imáimhoz excellenciás Michael Jalakh OAM érse, titkár, excellenciás Filippo Ciampanelli püspök, titkárhelyettes, valamint dikasztériumunk egyházi és világi munkatársai. Imádkozunk, lelki üdvéért emlékezve pásztori elkötelezettségére, mellyel támogatta a magyar görögkatolikus egyházat az ateista rezsim nehéz időszakában, a Rómában betöltött tisztségei iránti odaadására, gondolva a dikasztériumunknál végzett tanácsadói feladataira. Személy szerint nem tudom elfelejteni az a lendületet, melyet megtapasztaltam a vele való többszöri találkozás kapcsán és azt a készséges vendégszeretetét, mellyel azokat a képzési kezdeményezéseket is felkarolta, melyeket azon különféle európai görögkatolikusok számára szerveztek, akik a rezsim bukása után a katakombákból támadtak fel.

A megváltó Jézusnak ajánljuk őt, hogy adja meg bűnei bocsánatát és az örök jutalmat, azok számára pedig, akik az elválás fájdalmát élik meg és szomorkodnak, adjon szívbéli vigasztalást az ő országának reménysége.

Imáinkban hordozzuk a néhai főpásztor rokonait, az egyházmegyék híveit, valamint mindazokat, akik mély meghatottsággal és hálával búcsúznak tőle.

Dr. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében fogalmazta meg gondolatait. Felidézte Szilárd püspök atya a magyar ajkú püspököknek 2010. november 15-én tartott lelkigyakorlatán elhangzott szentírási szakaszt, amelyet ő maga választott:
„Áldott legyen az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban a mennyeiek között minden lelki áldással megáldott minket.”

András püspök személyes emlékeit idézte, ahogyan gyermekkorában a templom előtti téren hallgatta erőteljesen zengő prédikációit, melyek lelkesítették és buzdították a hívőket, melyek eljutottak sokak fülébe és szívébe.

„Erősítette a hallgatóit abban a hitben és tudatban, hogy Isten erővel és áldással tölt el minden benne hívőt” – mondta a főpásztor. „elnémult ajkával holtában is tanít bennünket.” Egy hűséges papi és püspöki életben feláldozódott testvérünk nyugszik a koporsóban, bár élete örökké aktív és mozgalmas volt: tárgyi, szellemi és lelki építkezések, utazás, számtalan liturgikus ünnep kapcsolódik nevéhez.

Az említett lelkigyakorlat záró mozzanatát felidézve búcsúzott Szilárd püspök atyától: „A mennyei angyalok övezzenek föl téged az örök élet övével!”

A megrendültség és hála szavait fogalmazta meg Kruppa Levente atya is prédikációjában. Igen mély és személyes vallomása és búcsúja hol derűt, hol néma megdöbbenést váltott ki a hallgatóságból.   

A hála három irányát fogalmazta meg: az Atya felé, aki „94 évvel ezelőtt megálmodta és megalkotta” Szilárd püspök életét; a Fiú felé, aki meghívta őt az egyház szolgálatára; és a Szentlélek felé, aki „alkalmassá tette és mindig oltalmazta” hosszú szolgálatában.

A püspök életútja példaként áll előttünk: hogyan lehet Isten akaratát keresve és annak engedelmeskedve papként és vezetőként helytállni még a legnehezebb időkben is. Levente atya titkáraként tanúja volt több mint harminc éven keresztül püspöki döntéseit megelőző imádságainak, lelki vívódásainak, s annak, hogyan szentelte teljes életét egyházának:

 „Amikor nyugdíjba ment, nem volt háza, nem volt vagyona, nem volt autója, nem volt semmije. Úgy élte az életét, hogy mindent mindig az egyházának áldozott.”

Egykori otthonában sokszor látta vendégül a papokat, papcsaládokat, híveket: „nézzetek szét, ez az én családom” – mondta ilyenkor.

A végső búcsúban Levente atya a halál két oldalát állította szembe: az itthagyottak fájdalmát és a túloldalon várt örömteli találkozásokat. Szilárd püspök már az Atyánál van, szülei, testvérei, barátai és „kedvese, az Istenszülő Mária” társaságában. A szónok személyesen is búcsút vett Szilárd püspöktől, hiszen nemcsak gyóntatójának fogadta őt a főpásztor, hanem gyermekeként szerette.

Kruppa Levente atya prédikációját teljes terjedelmében elolvashatja az alábbi linken:

Kruppa Levente atya prédikációja Szilárd püspök atya temetésén

Dr. Seszták István atya, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke a Görögkatolikus Metropólia nevében köszönte meg mindenkinek a jelenlétet. Majd a püspökök és az elhunyt testvérei körében a kegytemplom kriptájában helyezték örök nyugalomra Keresztes püspök atyát.

Szilárd püspök atya részletes életrajzát az alábbi linken olvashatja:

Szilárd püspök hazaköltözött a mennyei Atyához | Nyíregyházi Egyházmegye | görögkatolikus egyház

A temetés szertartása visszanézhető az alábbi linken:

Dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott püspök temetése Máriapócsról

Forrás: Görögkatolikus Metropólia

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye, P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Keresztes Szilárd, temetés, gyász
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert