Ízélmények és jókedv az első Zumaven főzőversenyen Hodászon

Ízélmények és jókedv az első Zumaven főzőversenyen Hodászon

Augusztus 9-én Hodászon rendezték meg az első „Zumaven” főzőversenyt – a rendezvény neve a cigány nyelvben annyit jelent: „kóstoljunk”. A Hagyományok Háza udvarát ezen a nyári szombaton nemcsak a főzőüstökből áradó illatok, hanem a vidám nevetés és a közösségi együttlét hangja is betöltötte.

Forrás és fotó: Rézműves István Zsolt/Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség, Nagy Zoltán/Nyíregyházi Egyházmegye2025. augusztus 15. 17:00

A Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs munkatársai hagyományteremtő szándékkal hívták össze az egyházmegye cigány közösségeit és intézményeit, hogy egy jó hangulatú napot tölthessenek együtt, finom ételeket kóstolva és élvezve egymás társaságát.

A tavasz folyamán megfogalmazódott ötlet a nyár derekán vált valóra: augusztus 9-én a mintegy hetven résztvevő – öt csoportban – imádsággal kezdte a főzőverseny napját a hodászi cigány templomban, ahol Bakancsos Sándor parókus atya vezette a közös imát.

A versenyző csapatok a cigány gasztronómia ínycsiklandó fogásaival nyűgözték le a közönséget és a zsűrit. A bográcsokból és üstökből gőzölgő ételek között akadtak hagyományos és újragondolt receptek is, mindegyik mögött szeretettel és büszkeséggel őrzött családi ízekkel.

A megmérettetésen az első helyet a Hodászi Boldog Ceferino csapata szerezte meg, akik különleges csülökpörköltjükkel nemcsak a zsűri elismerését, hanem a verseny vándorfakanalát is elnyerték. A második helyen a nyírkátai cigány közösség végzett, harmadik helyezettként pedig az Álmokért Egyesület vihette haza a díjat.

A zsűri tagjai: Bakancsos Sándor hodászi parókus atya és felesége, Bakancsos Éva; Patály Iván, a hodászi cigány egyházközség világi elnöke; Rézműves Márk, a BCI munkatársa, az Álmokért Egyesület elnöke; valamint Csiki Lórántné, a hodászi Sója Miklós Szociális Intézmény és Családok Átmeneti Otthona gondozó részlegének vezetője.

A zsűri különdíjjal jutalmazta a Hodászi Tanodát, és valamennyi csapat egyedi, gravírozott ajándékot kapott, ezzel is kifejezve a szervezők köszönetét a részvételért.

A nap végére nemcsak a tányérok, hanem a szívek is megteltek: baráti beszélgetések, jóízű nevetések és táncműsor színesítette a programot. A Pácsászá Együttes gyerekcsoportja hagyományos roma táncokat adott elő, a várakozás idejét pedig mozgással és pingpongozással tölthették el kicsik és nagyok egyaránt.

Egész nap segített, koordinált és konferált Nagy Zoltán, az egyházmegye cigánypasztorációs megbízottja.

A szervezők célja, hogy a Zumaven főzőversennyel hagyományt teremtsenek: a vándorfakanalat elnyerő csapat legyen a következő évi vendéglátó, így erősítve a cigány közösségek összetartását és identitását, és évről évre újra összehozva az embereket a gasztronómia örömével.

A helyiekre is gondoltak: gulyáslevest főztek mindazoknak, akik érdeklődőként betértek ezen a napon a Hagyományok Házába, hogy egy tál étel mellett ők is részesei lehessenek az eseménynek. A rendezők egész Hodászról, különösen a cigányok lakta településrészről vártak vendégeket, így mintegy negyven nézelődő is átélhette a Zumaven hangulatát.

Forrás és fotó: Rézműves István Zsolt/Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség, Nagy Zoltán/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Hodász, cigánypasztoráció, főzőverseny
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert