Idén is nagy sikere volt a nyugdíjasok tudásolimpiájának

Idén is nagy sikere volt a nyugdíjasok tudásolimpiájának

Ismét megrendezték a 2024/2025. évi nyugdíjas tudásolimpiát, melynek eredményét az alábbiakban adjuk közre.

Forrás: Görögkatolikus Metropólia2025. augusztus 19. 11:00

Lezárult a Görögkatolikus Tudásolimpia nyugdíjasoknak szóló 2024/2025. évi versenye, amely immár közel tíz éve kínál értékes találkozási és tanulási lehetőséget az idősebb korosztály számára. A versenyt a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola szervezete és bonyolította le.

A rendezvény célja évről évre az, hogy a résztvevők megmérettethessék tudásukat, közben pedig közösségben, baráti légkörben élvezhessék a tanulás és a szellemi kihívások örömét.

Az idei versenyre az ország számos településéről érkeztek jelentkezők, akik sokféle témakörben – egyháztörténelem, biblikus, liturgikus ismertek – bizonyíthatták felkészültségüket.

A szervezők számára külön öröm, hogy a Tudásolimpia évről évre nemcsak a szellemi aktivitás, hanem a közösségépítés fóruma is, ahol a nyugdíjasok találkozhatnak, tapasztalatot cserélhetnek, és új barátságokat köthetnek.

Az esemény idén is a Szentírás szavaival erősödött meg:

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (Zsoltárok 90,12)

A Görögkatolikus Tudásolimpia szervezői bíznak abban, hogy a verseny továbbra is éltető forrása marad a szellemi frissességnek, a közösségi élményeknek és a hitből fakadó örömnek.

Az idei nyugdíjas tudásolimpia versenyének helyezettjei:

1. Dr. Kőhalmi Lászlóné (Pécs) 

2. Zolcsákné Kocsis Mária (Budapest)

3. Treer Tivadarné (Pécs) és holtversenyben Zelenka Zsuzsanna

Forrás: Görögkatolikus Metropólia

Nyíregyházi Egyházmegye

tudásolimpia
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert