Érintő – vasárnapi gondolatok Szabó Csaba Péter atyával

Lk 6,31-36

Krisztusban Kedves Testvérek!

A tanítványokkal együtt mi is Jézus után eredünk. Követésére való meghívottságunk elengedhetetlen szakasza, hogy hallgassuk az Ő szavait, azokat megfontoljuk, átgondoljuk, majd életté váltsuk, hogy mások is tudjanak, ha kell, a mi életünk által Krisztus tanításából részesülni. Jézus nekünk szól, akik követjük Őt, akik hallgatjuk Őt, akik keressük Őt életünk minden lépésében. Jézus nekünk szól, és felszólításként tanítja szívünket: „legyetek tehát irgalmasok…”. Aki a múlthéten emberhalásznak nevezi ki a tanítványokat, az ma tanítja is őket, velük együtt pedig bennünket is, hogy mit is jelent emberhalásznak lenni. Nem megszokott módon tanít az emberekkel való kapcsolatainkról, hanem a mi emberségünket akarja a Teremtő képére és hasonlatosságára emlékeztetni.

Ugye tudod, hogy mire vagy teremtve? Nem ítélkezésre, nem haragra, nem bosszúságra, nem irigységre, nem kapzsiságra, vagy csalásra, hanem szeretetre. Azért vagy teremtve, hogy szeress. Ha a világ, vagy a bűn torzítaná a szeretet teljességét, akkor majd most Krisztus újra tanítja azt. A szeretetet, a jótettet, a kölcsönadást könnyen tudják kihasználásunkra fordítani, és könnyen tudják ezek által szeretetre nyitott, szerető szívünket a kihasználtság szeretetlenségébe taszítani. Jézus mégis hatalmasra nyitja szívünk ajtaját. És a szívünket nyitja, nem az elménket. Nem logikus, racionális gondolatokkal kér tőlünk irgalmasságot, hanem egyszerű, emberi szívvel. Úgy adni, hogy viszonzást is várok, az nem egyedi, nem keresztény, nem feltétlen krisztusi.

Úgy adni, hogy csak adok, úgy adni, hogy vissza nem várok, úgy adni, hogy az is kap, aki nem érdemli, na, az krisztusi. Krisztus barátaiként őszintén bevallva nem egyszerű így szeretni. Sokkal könnyebb reakciókkal szeretni. Ha ő, akkor én sem. Ha vissza nem kapok, akkor nem is adok. Jézus azonban nemcsak tanított, hanem példát is adott az irgalmasságra. Ehhez a csodához az Ő erején, segítségén kívül nincs szükségünk isteni természetre, csak arra van szükségünk, hogy maradjunk emberek között egyszerű, Istent kereső emberek. Ahogy a szeretet nem lehet csak viszonzás, ugyanúgy nem lehet reakció sem mások érzéseire. Nekünk más feladatunk van.

Emberek között úgy embernek maradni, hogy közben testvérekként, felebarátokként közösen tudjunk Isten felé haladni. Ha Jézus példáját követjük, akkor nem a szavak emberei maradunk, hanem a szeretet és a jóság forrásai. Milyen szép is lenne, ha mától nem gondolkodva szeretnénk, nem érzésből, hanem Krisztussal. Krisztussal indulnánk munkába, ahol mostanában olyan zavaros minden. Krisztussal ülnénk le egy számomra nehéz emberrel egy beszélgetésbe. Krisztussal hoznám meg az előttem álló nagy döntést. Krisztussal szeretném azt, aki nagyon megbántott, és józan ésszel nem érdemelne sok bocsánatot. Krisztussal tekintenék magamra, aki nagy bűnök alatt roskadok.

Ezeket a nehéz lépéseket nem kell egyedül megtennünk! Nem akar az Isten olyan erőfeszítést tőlünk, amire nem vagyunk képesek. Ezért lép oda mellénk Krisztus. A tanító, aki képessé tesz, aki barát, aki társ marad, a meghívó, aki a küldő, és aki a szeretet küldetésében veled tart. Mi lehet a jutalmunk, ha kipróbáljuk ezt az irgalmas szeretetet? Az maradjon a mi Atyánk titka. Nekünk pedig az is nagy jutalom, ha bennünket is irgalmasságában részesít, és engedi, hogy minden igyekezetünk, minden jóságunk, minden szeretetünk szentebbé, krisztusibbá formálhassa életünket.

Ámen.

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye