Szeptember 1-jén folytatódott a rókahegyi görög esték sorozata: az idén a szentségekről tanítanak az előadók. Orosz István Mókiosz nyírteleki parókus, teológiai tanár tartotta az előadást (aki doktori disszertációjára Rómában a legmagasabb elismerést szerezte) az egyházi rend szentségéről. Tudományosan, de közérthetően fogalmazott, a rutinos katedrai készségével és rátermettségével. Végig lekötötte a szép számban megjelent hallgatóság figyelmét.
Bevezetésében az atya a hit szerepéről szólt, s ebbe ágyazta bele azt, hogy ennek nagyon fontos szempontját képezik a szentségek. Ugyanis a hitből fakadó keresztény életet erősítik az emberben.
Aztán az egyházi rend szentségére fókuszálva mondta, hogy ez a szentség nem a kiváltságosoknak szól, még ha első megközelítésre úgy is tűnne. Nem is csupán egy kis körnek való. Ezt a szentelési imádsággal illusztrálta, amely az egyházi rend szentségének mindhárom fokozatában jelen van, és a Szentlélek működését jelzi. Ez a szentség is – mint az összes többi – a természetes emberi alapra épül rá. Így válik Isten ajándékává az Egyház tagjainak erősítésére.
Mókiosz atya a Katolikus Egyház Katekizmusát vette segítségül az egyházi rend szentsége teológiai alapjainak bemutatásához (különösen az 1537–1538. pontokat), majd a Keleti Katolikus Egyházak Törvénykönyvét, amivel a keleti szempontokat mutatta be. Elmondta – éppen a törvénykönyv alapján –, hogy az ebben a szentségben való részesüléshez megvannak a követelmények (ezeket az általános mellett a részleges egyházi jog is szabályozza). Nem tarthatjuk meglepőnek, hiszen például a házasság szentsége előtt is vannak követelmények.
Ezek után Mókiosz atya rátért az egyházi rend szentségének kiszolgáltatására, értelmezve azt, hogy a Szent Liturgiában melyiket, hol – és miért éppen ott – adja fel a püspök. Ebbe fűzte bele azt a gondolatsort is, hogy a hivatás nem biztos, hogy olyan hívás, amely az egyházi rend szentségében való részesedésre szólítja az embert. Az Egyház szolgálatát sokféleképpen és sokféle helyen lehet végezni. Részletesen bemutatta a szentelés közösségi mozzanatait (ahogyan ma látjuk a szentelések alkalmával). Ehhez sok képet is fűzött a saját szenteléséről.
Nagyon hasznos és tartalmas volt, hogy az atya a legfontosabb szempontokat a hármas fokozat szentelési imáin keresztül mutatta be. Ezeket ritkán hallják a hívek, most pedig kivetítve is lehetett követni a szép szövegeket.
Bár fiatal pap volt a vendégszónok, annál nagyobb lelkesedéssel adta elő a témáját. Több gyakorlati szempontot is említett, valamint történetekkel fűszerezte az egyébként is érdekes és teológiailag nagyon tartalmas tanítását. Köszönjük, hogy részesei lehettünk!
A sorozat az októberi alkalommal fog folytatódni.
Szerző: Ivancsó István, fotó: Zajácz Tiborné, Aranyosi István
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
|
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
|
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
|
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
|
28 |
29 |
30 |