Te mit hoztál a Jézuskának?

Mit vigyünk a Kisjézusnak? Erre keresnek választ a karácsonyi népénekek, kántálós dalok, de még a görögkatolikus szertartás imái is – „Mit hozzunk néked, Krisztus Istenünk?”

Itt történt, a mi egyházmegyénkben, Kálmánházán: Szent Liturgia alatt egy kisfiú többször is odament a betlehemhez, és mindig vitt valamit a Kisjézusnak. Először az egyik zokniját, aztán az egyik kesztyűjét tette le a kicsiny jászol elé. („Jézus ágyán nincsen paplan, jaj, de fázik az ártatlan”) Majd az innivalóját osztotta meg vele, s adott a kekszéből is neki („Mert adnánk jó mézecskét, vajas édes tejecskét”). Egy szaloncukor is odatalált a jászolhoz. Végül egy matricát is odatett, hogy legyen mivel játszania. („Jobb kezében aranyalma, bal kezében aranyvessző.”)

Ez a gyermek a liturgián azzal foglalatoskodott, ami nekünk is a valódi feladatunk lenne karácsonykor: meglátni a közénk érkező, a szükséget szenvedő Krisztust, s az ő fényén keresztül meglátni a szükséget szenvedő embertársat. Tenni érte, odaadni neki, amire szüksége van, odaadni neki, ami a miénk, odaadni neki önmagunkat.

Karácsony három napja után számot vethetünk: mi le tudtunk-e hajolni másokhoz, mint ahogy lehajolt hozzánk az Isten. Nekünk, felnőtteknek kevés a jászolba betenni a zoknit, a matricát és a szaloncukrot. Rá kell mosolyognod a szomszédodra, meg kell vendégelned a hajléktalant, el kell engedned a haragod, oda kell fordulni a beteghez.

Krisztus elhozta nekünk a betlehemi csillaggal, tündöklően tiszta istenarcával a fényt. A fényt, melyet a legsötétebb téli órákban úgy áhítunk, s mely megvilágítva másokat felismerhetővé teszi a többi ember isten-arcát.

Meg kell keresnünk magunkban azt a gyermeket, aki még látja az angyalt, átlát a kérges emberi szíveken, s felismeri Krisztust az emberekben és azok szükségét meglátva hozza önzetlen ajándékát.

„Mit hozzunk néked, Krisztus Istenünk, amiért megjelentél a földön, mint ember érettünk, mert minden általad teremtett lény és dolog hálaadást mutat be néked: az angyalok éneket, az ég csillagot, a bölcsek ajándékokat, a pásztorok csodálatot, a föld istállót, a puszta jászlat, mi pedig emberek Szűz Anyát.” (Nagy alkonyati zsolozsma, december 25-i imádsága)

Forrás: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye