Érintő – vasárnapi gondolatok Egri Tibor atyával

Lk 7,11-16

Könnyek által homályosan

Kedves Testvéreim!

Talán megbocsátja Szent Pál, ha Szeretet-himnuszának egyik közismert és sokat idézett sorát: „tükör által homályosan” – a mai evangélium kapcsán egy kicsit félrefordítom. Szent Pál a tükör által homályosan kifejezést a jelen, még tökéletlen időre alkalmazza, amikor Isten Országa még nem teljesedett be. Arra az időre, amikor látásunk még homályos, és nem fogja, nem foghatja fel a teljes igazságot. Így csak a nagy igazság egy gyengébb visszatükröződését láthatjuk. Az viszont igaz, hogy ez a visszatükröződés is csodálattal tölti el Szent Pált, aki már várja, hogy láthassa a teljes képet, az isteni dicsőséget teljes valójában.

Hogy miért is emlegetem Szent Pál himnuszát a mai evangélium kapcsán? Talán azért, mert ez az egyik első alkalom, amikor Jézus eltünteti a világi homályosságot, kitisztítja a tükröt és közben a könnyeket is letörli. Felvillant valamit abból az isteni országból, ahol nincs fájdalom, aggódás és sóhaj, legfőképpen pedig halál sincs.

Mert mit is tesz Jézus Urunk? Elsősorban észreveszi az emberi szenvedést – és nem marad közönyös vele szemben: látja a megtört szívű özvegyasszonyt, amint egyszülött fiát kíséri utolsó útjára. És tudja, hogy ez az asszony most mindent elveszített: a támaszát, a családját, a jövőjét. És látja az együttérző emberek sokaságát, akik ugyanolyan értetlenül állnak az értelmetlen veszteség előtt és tudják, hogy segíteni nem tudnak. Csak csendben együttérzést nyilvánítani és magukban fohászkodni, talán önmagukért is: Ugye ez velünk nem fordulhat elő? Hogy bennünket megkímél a sors ilyen csapástól?

És ott áll Jézus – aki tudja, hogy mi a veszteség. Aki minden emberré lett porcikájában átérzi az édesanya, a gyászoló tömeg fájdalmát. De Ő az, aki nem a könnyeinek homályán keresztül nézi az eseményeket, hanem az isteni kegyelem szemüvegén keresztül. Aki nemcsak tükör által, homályosan lát, hanem teljes és egész valóságában. És mit mond a tömegnek, az édesanyának? „Ne sírj!” Milyen érzéketlennek és kegyetlennek hangzanak szavai! Hát mikor sírjunk, ha nem most? Mikor ejtsünk könnyeket, ha nem az embertelen és kegyetlen halál működését látván? Már a veszteségeinket sem sírhatjuk meg? Milyen ez a Jézus? Valljuk meg őszintén, Kedves Testvéreim, ezeket a kérdéseket mi is feltettük már szerető Istenünknek! Mi is hányszor könnyeztük el veszteségeinket! Hányszor éreztük azt, hogy Isten mintha elfeledkezett volna rólunk. És hányszor kértük Őt számon, hogy „miért hagytál el engem”? És haragudtunk rá. Pereltünk vele. Sőt, hátat is fordítottunk neki – lehet, hogy örökre. Pedig Ő mindig velünk volt – ahogy a gyászolókkal is ott volt! Személyesen, együttérzően és vigasztalt. Bennünket is megállított és megszólított: „Ne sírj!”

Nekünk is meg akarta és meg is akarja mutatni, hogy Ő ura az életnek – csakúgy, mint ura a halálnak is. Nekünk is a teljes képet akarja megmutatni – nem a tükör általi, homályosat. A mi életünkben is hagy elvenni dolgokat, amelyeket fontosnak tartunk, hogy utána sokkal fontosabbat és értékesebbet adjon helyette. És tudja, hogy emberek vagyunk – akik ragaszkodunk és nehezen engedünk el dolgokat. De Ő az, aki tudja, hogy mi az igazi, amihez ragaszkodnunk kell. És ez mind benne volt a felszólításában:

„Ne sírj!” Ne sírj, mert veled vagyok. Ne sírj, mert tudom a fájdalmadat. És ne sírj, mert tudom a megoldást is!

És a csoda megtörtént – az élet visszatért a fiúba, de nemcsak belé. Új életet kapott az édesanya és az egész addig gyászoló közösség is! Akik most már valamit megsejtettek a krisztusi, az isteni országról. Akik látták a halál legyőzetését. Akik már látták a feltámadást. Akik már kezdik sejteni, hogy mi is Isten Országa.

Kedves Testvéreim! Mi is nap mint nap kicsit meghalunk. Sebeket szenvedünk el, és sebeket osztunk. Fájdalmaink és veszteségeink vannak, amelyeket vigasztalanul siratunk meg. Bennünket is eltemetnek napi gondjaink. És előttünk is megáll Jézus és felszólít: „Ne sírj!”

Sirasd meg a veszteségedet, gyászolj – de menj tovább! Engedd, hogy felszárítsam könnyeidet és Neked is megmutassam az utat, az igazságot és az életet! Mert téged is életre hívtalak! Nekem te fontos vagy – talán a legfontosabb! És hidd el: bármi történik is, te az én szeretett gyermekem vagy, akiben kedvem telik és akire mindig vigyázok! Most és mindörökké. Ámen.

Szöveg: Egri Tibor, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye