 
A Mária Kertje Görögkatolikus Óvodában évtizedek óta válaszolnak a kihívásra: sporttal és zenés tánccal töltik a challenge day – a kihívás napját. Az óvoda megbízott vezetőjének, Bendzsa-Hadi Anikó pedagógusnak a beszámolója következik.
Ebben az évben immár 33. alkalommal tartottunk sportdélelőttöt a Kihívás napján. Reggel óvodánkba úgy lehetett bejönni, ha valamilyen egyszerű mozgást végeznek a gyermekek és a szülők. A délelőtt közös tornával folytatódott, majd a gyerekek akadálypályákon teljesítették a feladatokat. A nap zenés tornabemutatóval zárult a gyermekek, szülők, családok, vendégek részvételével. A tornabemutató mottója: „A mozgás öröm, az öröm pedig élet”.

A rendezvény vendégei voltak: dr. Juhászné dr. Kicsák Marianna alpolgármester, Szabó Attila tanácsnok, Bodnár Attila atya, az intézmény lelki igazgatója.
Intézményünk öt csoportja mutatta be, amit az év folyamán tanultak. Emellett volt közös torna a gyerekekkel, dolgozókkal, szülőkkel és a rendezvény résztvevőivel.

Ez az egész napos program intézményünk pedagógiai programjának része, hiszen a programunk Mozgásfejlesztés és egészséges életmódra nevelés. Mottónk: „A mozgás sok mindenre orvosság, de nincs olyan gyógyszer, ami a mozgást helyettesítené” (görög mondás)
A gyerekek nagyon ügyesek voltak és jól érezték magukat, amelyekről a képek is tanúskodnak.
Fotó: Mária Kertje Görögkatolikus Óvoda, Bendzsa Tamás
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |