Fiatal felnőttek lelki délutánja egy résztvevő szemével

A találkozó fő tematikája az egyedüllétet, a párkapcsolatot és a házasságot mint életúti állapotokat vizsgálta, amely témakörnek vezetésére és bemutatására Salai Szabolcs atyát kérték fel. A délután az elejétől fogva nagyon jó hangulatban telt és rengeteg jó gondolat hangzott el, továbbá nagyon érdekes és fontos kérdések merültek fel, amelyek kiemelkedő útravalót adtak az alkalom befejezte utánra is. A délután tematikája az előző találkozók folytatását képezte, amelyek az elköteleződésről és az Istenkapcsolatról szóltak.

Az előadás imádsággal kezdődött és két nagyobb részre volt felosztva, amelyek végén kiscsoportos beszélgetések folyhattak. Ez utóbbiakban az adott téma kérdéseit és gondolatait tárgyalhatták meg a fiatalok. Az első blokk felvezetéseként Szabolcs atya leszögezte, hogy mindhárom életállapot / hivatás legfőbb és legvégső célja az üdvösség, mégis kiemelt fontosságot tulajdonított annak, hogy az ember elkötelezze magát és döntést hozzon amellett, amelyre úgy érzi, hivatott, legyen az szerzetesség, fogadott szüzesség, papság vagy családos élet. Ezen döntés meghozatalára és a felkészülésre ad nagyon jó alkalmat az egyedüllét, amely során az ember felteheti magának a kérdést: „Mi az életem célja?” vagy „Mit vár tőlem az élet?”. Példaként Szabolcs atya megemlítette, hogy az ő életében is mennyi időnek el kellett telnie, hogy hivatást érezzen a papság iránt.

Ezután szóba került a magányosság is, amelyet párszor az egyedüllét szinonimájaként használnak, de Szabolcs atya megjegyezte, hogy ez nem így van, hiszen még a társas életben vagy közösségben is érezhetjük magányosnak magunkat. A magányosság valóban egy szorongató, rengeteg fájdalommal, ürességgel járó érzés – jegyezte meg az atya –, amin nem feltétlenül fog segíteni, hogy találunk valakit magunk mellé. Szabolcs atya kitért arra is, hogy hajlamosak vagyunk nagyon leragadni az egyedüllétben azáltal, hogy a múlt bűnein sajnálkozunk, vagy éppen a jövő miatt aggályoskodunk, amelyből fontos kiutat keresnünk azáltal, hogy Istenhez fordulunk, és a kezébe ajánljuk a múltunkat és a jövőnket, és elkezdünk a jelennek élni. Az egyedüllét egy olyan állapot, amiben a legkönnyebb eljutni az önismeretre, amely önismeretnek párhuzamosan kellene fejlődnie a lelki élettel. Szabolcs atya példának okáért a sivatagi atyákra, az „első pszichológusokra” hivatkozott, akik annak köszönhetően, hogy remeteéletet folytattak, az emberi lélektan olyan ismereti szintjeire jutottak el, hogy azt más módszerek segítségével csak évszázadokkal később tudták nyomaiban felfedezni. Mindazonáltal az atya nem javasolta, hogy pusztán egy végletre támaszkodjunk, kizárólag az imádságra vagy exkluzívan a pszichológiai tudományra, ugyanis mindkettőnek megvan az előnye és hátránya, a pszichológiai vagy terápiás megoldások sok esetben például hatásosabbak lehetnek bizonyos sebek, komplexusok, függőségek stb. begyógyítására. Mindezzel azt kívánta mondani, hogy az a legegészségesebb, ha életállapotunktól függetlenül magunkra és Istenre is tudunk elegendő időt szánni a körülöttünk lévők mellett.

Egy másik pont, amire kitért, Krisztus kérése volt: „Legyetek tökéletesek, amint Mennyei Atyátok is tökéletes” (Mt 5,48). Ugyanis elég megrendítő kérésnek vehetjük ezt. Hogyan lehetünk mi, tökéletlenek és ügyetlenek valaha is tökéletesek? Szabolcs atya tisztázta, hogy valójában az eredeti görög szó a „tökéletesre” sokkal inkább jelenti a mindig, mindenben jóra való törekvést, mint a szeplőtelenséget. Mindezzel azoknak akart lelki támaszt adni, akik esetleg annyira komolyan veszik ezt a tökéletességre való meghívást, hogy görcsös aggályoskodás keletkezhet bennük.

Az előadás első részéből a fiatal felnőttek a következő kérdéseket tárgyalták meg: Mit teszek magamért, a testi és lelki fejlődésemért, egészségemért? Mit teszek a döntéseim előtt? Volt-e olyan alkalom, amikor meg kellett szabadulnom a gondolataim fogságából, hogyan sikerült?

A második, valamivel rövidebb részben Szabolcs atya ismét hangsúlyozta, hogy fontos elindulni egy úton, döntenünk kell, még akkor is, ha rosszul döntünk. Természetesen a döntések meghozatala előtt fontos az elcsendesedés, de tettre késznek kell lennünk, cselekednünk kell, mert nem lehetünk teljesen felkészülve minden eshetőségre. A következőkben, áttérve a párkapcsolatok és a házasság témakörére, sokat beszélt a „Dare to date!” („Merj randizni!”) csoportokban szerzett tapasztalatairól, amelyek egyikét egy kolléganőjével együtt vezette Miskolcon, s amely csoportnak személyesen én is részese voltam. Emellett magáról a tágabb mozgalomról is sok szót ejtett, ami abból az észrevételből született Hollandia egyik egyházkerületében, hogy a keresztény fiatalok alig randevúznak, nem nyitnak egymás felé, félnek elköteleződni stb. A mozgalomba tartozó csoportok számos módszert és anyagot használnak annak érdekében, hogy az egyedülálló keresztényeket tettre késztessék annak érdekében, hogy legalább elkezdjenek randizni.

Tapasztalataiból kiindulva nagy fontosságot tulajdonított a személyes kapcsolódásnak, a digitális kapcsolattartást nem elvetve. Szabolcs atya úgy tartja, hogy manapság mindenki rögtön kapcsolatban akar lenni, rögtön mérföldköveket akar elérni, ezáltal lerövidítve és elhanyagolva azt a „laza” ismerkedési időszakot, amely tényleg a legkönnyebb és legtermészetesebb módja lenne az ismerkedésnek. Szabolcs atya leszögezte, hogy a társkeresésre időt és energiát kell szánni, és mindezekből a következő kérdéseket fogalmazta meg:

Mennyit imádkozom azért, hogy megtaláljam a páromat, mennyit teszek annak érdekében? Milyen nehézségeim vannak abban, hogy tegyek ennek érdekében? Tudok-e ebben segítséget kérni, kérek-e segítséget?

Végül fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem kell a párkeresést vagy az ismerkedést túlmisztifikálni, mert valóban egy egyszerű dologról van szó, amikor erről beszélünk, csak tenni kell érte.

Ami pedig a házasságot illeti, azt jegyezte meg, hogy az a jó hozzáállás a házasságban, amely szerint a párunknak jobbat akarunk, mint saját magunknak. Ahogy mondta, a házasságkötésnél egy üres papírt írunk alá, aminek a tartalmát életünk hátralévő részében fogalmazzuk meg, mind emiatt nagyon érdemes ennek a célnak érdekében tenni is. Ajánlott irodalmak között John M. Gottman: A jól működő házasság 7 alapelve című könyvét és Szent Maximosz Isten a szeretet című művét említette meg.

Az előadás befejeztével közös vecsernyén vehettünk részt a Petőfi téri érseki hivatalban.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, szerző: Ambrus Richárd Zoltán

Nyíregyházi Egyházmegye