PANNÓNIA KÁVÉHÁZ
Egy másik időszámítás
P. Tóth Nóra tárcanovelláját közöljük.
Sokáig gondolkodtam rajta, miért éppen engem találtál meg. Amikor először láttam a képernyőn kirajzolódó profilodat, meglepődtem. Azt hittem, mellétárcsáztál. Hiszen nem beszéltünk már évek óta.
Utóljára az utcán láttuk egymást: megöleltél, régi osztálytársadat köszöntve. Alig ismertelek meg. Kicsit mackós lettél, de kedves mosolyod megmaradt — annak ellenére, ami korábban történt veled. Kérdeztelek a munkádról, és te örömmel újságoltad, hogy kreatív feladatot látsz el abban az intézményben, ahol a mindennapokban segítenek neked.
Fájdalmas emlék volt, amikor a gimnáziumban összeomlottál, amikor megroppant a mentális egészséged. De most már rendben vagy.
És most, annyi év kihagyás után, felhívtál. Mint egy vasárnapi vendég, hétről hétre jelentkeztél.
Semmi különösről nem beszéltünk — csak mesélted, mi történt veled.
Hogy születésnapod volt.
Hogy versenyre mentél.
Hogy pingpongoztál.
Hogy vágysz egy számítógépre.
Beszéltünk a múltról is.
Kiváló memóriáddal felidéztél mindent, ami egykor közös volt: az iskolapadot, a csínytevéseket, a nevetést és a kínos pillanatokat.
Nem voltam különösebben jó barátod — inkább csak csodáltam az eszedet, és sajnáltam, hogy félig-meddig kiléptél közülünk.
És lám, most itt beszélgetünk, mintha csak osztálytalálkozón lennénk.
Őszintén meséltél arról is, mi lett veled — és mi lett volna, ha.
De már nincs benned fájdalom.
„Boldog vagyok” — mondtad nekem.
„Megvan mindenem, ami kell.”
Szeretném neked megköszönni, hogy felhívtál.
Zaklatott hétköznapjaimban megállásra késztetett a hívásod, hétről hétre.
Mert egy másik időszámításba helyeztél:
egy olyanba, ahol boldog a jelen,
öröm a jelenlét,
elfogadott a múlt,
és remény ül a szíven.
Ahol tudni kell érezni a határainkat, de bátran nekivágni az újnak.
Arra is rávettél, hogy újragondoljam önmagam szerepét.
Míg élek, keresek, kutatok — de te segítettél megérteni valami nagyon fontosat:
hogy a révbe érés létezik.
Hogy a kapocs ember és ember között megváltó út lehet.
Hogy Faustként mondhatom a pillanatnak: Ó, maradj! Oly szép vagy! Ne menj!
P. Tóth Nóra
