A katolikus egyházban világszerte minden évben a papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk a húsvét utáni 4. vasárnap. Idén ez a nap április 26-a. Nálunk, görögkatolikusnál ez az inaszakadtról elnevezett vasárnap, római katolikus testvéreinknél pedig a jó pásztor vasárnapja. Ezen a napon a papnevelés támogatására gyűjtünk adományokat templomainkban.
Az inaszakadt „Uram, nincs emberem...” sóhaja kifejezi a keresztény ember vágyát arra, hogy legyenek mindig olyanok, akik a papi hivatást elfogadva közvetítik számunkra Krisztus tanítását és az általa alapított szentségeket. Ezen a napon értük imádkozunk templomainkban.
A nyíregyházi szemináriumunk közösségéhez jelenleg 27 papnövendék tartozik: 12 hajdúdorogi, 7 miskolci, 5 nyíregyházi, 1 munkácsi és 2 máramarosi egyházmegyés kispap. További két papnövendékünk jelenleg a nyíregyházi intézet falain kívül, másik szemináriumban folytatja tanulmányait. A miskolci előkészítő évfolyamon pedig 6 növendékjelölt készül papi hivatásra.
Imáink mellett anyagiakkal is segítsük kispapjaink képzését! Vasárnap a templomi adományainkat a papnevelés támogatására fordítjuk. Akik pedig valamilyen oknál fogva a templomi gyűjtésben nem tudnak részt venni, adományaikat a Nyíregyházi Egyházmegye 10702071-69051717-51600000 számlájára is utalhatják. A közleményben kérjük feltüntetni: „Papnevelés javára”. Köszönjük!
Szerző: Görögkatolikus Metropólia, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 | ||||
|
4 |
5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 |
23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
31 |