A Görögkatolikus Motorosok közössége április 17–20 között tartotta szezonkezdő zarándoklatát. 16-an csatlakoztak a mintegy 80 magyar motoroshoz, akik a częstochowai Fekete Madonnához gurultak a Jasna Góra pálos szerzetesei által szervezett ünnepi szentmisére.
Péntek reggel Máriapócson gyülekeztünk, ahonnan közös imádság után Mosolygó Péter kegyhelyigazgató atya mutatta be lelki otthonunkat azoknak a zarándokoknak, akik először jártak ott. Innen kicsit az eső elől is menekülve a mindig csodálatos Tátra kanyarjain keresztül egészen a lengyel határig motoroztunk.

Szombaton Kakaslomnicon, az Árpád-kori Alexandriai Szent Katalin templomban kezdtük a napot Szent Liturgiával a „Motorkerékpálos zarándokokkal" együtt imádkozva. A Szent Liturgia után megcsodáltuk Szent László legendájának korabeli freskóját a sekrestyében, majd kora délutánig csak a fenséges látványban gyönyörködni álltunk meg. Ezt minden kilométeren megtehettük volna, de haladni is kellett, hiszen várt bennünket Szent II. János Pál pápa szülőháza.
Mint kiderült, egészen Wadowice határáig lehet a dél-lengyel hegyek varázslatos, igazán jó ritmusú kanyarjait élvezni. A lengyel Tátra hegyi falvait mind egy-egy ékszerdoboznak láttuk, miközben átzúgtunk rajtuk. Wadowicében aztán meglátogattuk a szent pápa szülőházát, amelyben igényes kiállításon keresztül mindannyiunk szívét megérintette az élete.

Este fáradtan, de megtelt lélekkel láttuk meg a Jasna Góra valószínűtlenül karcsúan égbetörő tornyát.
Vasárnap a krakkói érsek, Grzegorz Ryś bíboros atya által celebrált szentmise után megszentelték az összegyűlt mintegy 50.000 motort és lovasaikat. Érsek atya a beszédében arra buzdította az összegyűlteket, hogy a motoros társadalomra jellemző összetartással legyenek „motorjai” Lengyelország katolikus megújulásának.
A szentmise végének számunkra megható pillanata volt, amikor a szervezők saját nyelvünkön köszöntöttek bennünket, magyar motoros zarándokokat, megköszönve és felidézve a híres lengyel-magyar barátságot.
A szentmise után nyugodtabb napot tartottunk, így mindenkinek volt ideje a kegyhelyet jobban megismerni, illetve elcsendesedni. Végül az „Apel”-lel, a helyi pálos szerzetesek esti Mária-áhítatának gyönyörű dallamaival zártuk a napot.
Hétfőn reggel szomorkás időben keltünk útra, de az átélt élmények, a kegyhelyen töltött idő, a beszélgetések és a kanyarok emléke a közösségi élménnyel belülről melegített bennünket. Útközben le-leváltak a csapat tagjai, így a hazaút végén mindenkinek volt ideje egy kicsit egyedül motorozva lezárni ezt a zarándoklatot.
Mi így szeretjük: a Szűzanyától a Szűzanyához zarándokolni, a csodálatos, hófödte Tátra kanyarjain keresztül. Égi édesanyánk és védőszentünk, Szent Jakab apostol, köszönjük, hogy épségben hazasegítettetek bennünket!
Forrás és fotó: Görögkatolikus Motorosok
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 | ||||
|
4 |
5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 |
23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
31 |