Iránytűvel a szívükben indulnak útjukra a Korányi-gimnázium ballagói

Iránytűvel a szívükben indulnak útjukra a Korányi-gimnázium ballagói

Április 30-án búcsúztak a Nyíregyházi Egyházmegye nagykállói intézményének, a Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumának végzős diákjai. A ballagáson a zászlóátadással, a köszöntőkkel, a tanításokkal és számos kitüntetés átadásával nemcsak az elmúlt évek eredményeit összegezték, hanem útravalót is kaptak a fiatalok a küszöbön álló érettségi vizsgákhoz és a nagybetűs élethez.

Szerző és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2026. április 30. 23:30

A negyvenegy végzős diák utoljára járta végig az iskola folyosóit, majd az aulában körben foglalta el kitüntetett helyét. 

Az ünnepséget megtisztelték jelenlétükkel az egyházmegye és a város elöljárói: Kovács Csaba pasztorális referens atya, Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna, az egyházmegye oktatási irodájának vezetője, valamint Juhász Zoltán polgármester és Kerezsi Antal alpolgármester.

A ceremónia nyitó mozzanata az ünnepélyes zászlóátadás volt, melynek során a végzősök átadták az iskola jelképét az alsóbb éveseknek, felkötve rá a négy év emlékét szimbolizáló szalagot.

Gincsai Zoltán Gábor főigazgató ünnepi beszédében egy tengeri hasonlattal élt, az iskolát egy bárkához hasonlítva, amely a külső és belső nehézségek, a „turbulencia” ellenére is biztonságban kikötött. Hangsúlyozta, hogy az együtt töltött évek alatt a matrózok és a kapitány közös munkája révén a hajó célba ért. Kiemelte, hogy az iskola falai közül művelt magyar emberek és meggyőződéses keresztények távoznak, akiknek van iránytűjük: a tudás, a hit, a remény és a bátorság. A szülőkhöz fordulva megköszönte a bizalmat, kiemelve, hogy a nevelésben az iskola partnerei voltak, a diákoknak pedig sok sikert kívánt a hétfőn kezdődő érettségi vizsgákhoz, amelyet már nem állapotnak, hanem valódi érdemnek nevezett.

A lelki útravalót Grunda Dávid atya, az intézmény lelki igazgatója adta meg, aki egy szemléletes példával világított rá a tehetség és az isteni gondviselés kapcsolatára. Kifejtette, hogy egy tárgy értéke attól függ, kinek a kezében van: egy labda egy profi játékosnál milliókat érhet, ahogyan Mózes botja is csodákra volt képes Isten erejével. Arra biztatta a fiatalokat, hogy tehetségüket és tudásukat helyezzék Isten kezébe, hiszen az ő segítségével az a kevés is – az „öt kenyér és két hal” – bőséggé válhat, amivel rendelkeznek. „Nézzetek fel az égre és adjatok hálát” – kérte a búcsúzóktól, hangsúlyozva, hogy a hálaadás lelkületéből fakad a valódi keresztény élet.

A város nevében Juhász Zoltán polgármester gratulált a végzősöknek, megköszönve, hogy a helyi iskolát választották; virággal köszöntötte az osztályfőnököket és a nyugdíjba vonuló kollégákat. Jelentős volt a jutalmazások sora, ahol az évfolyam kimagasló eredményeit méltatták. Az évfolyam tanulóinak több mint háromnegyedét szólították ki valamilyen elismerés kapcsán.

Számos diák részesült jutalomban kitűnő tanulmányi eredményéért, felső- és középfokú nyelvvizsgákért, valamint országos biológiai, matematikai, földrajzi és helytörténeti versenyeken elért sikerekért. A Tét A Jövő Alapítvány külön 15 tanulónak ítélt meg pénzjutalmat a nyelvi kiválóságukért, a Szülői Munkaközösség pedig az osztályközösségekért végzett áldozatos munkát díjazta.

A búcsúzó gondolatokkal a 11. osztályosok tisztelegtek az előttük járóknak, majd a végzősök idézték fel az elmúlt évek élményeit, külön megköszönve az osztályfőnökök áldozatos munkáját. Az ünnepség végén az intézmény vezetése oklevéllel emlékezett azokra a szülőkre, akik töretlen bizalommal immár harmadik gyermeküket taníttatták az iskolában.

Az esemény a végzősök megáldásával zárult, végül a diákok jelképesen és valóságosan is elindultak az új kezdetek felé.

Szerző és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, ballagás, Szent Miklós, iskola,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert