Bepillantás a nyírbélteki templomba

Bepillantás a nyírbélteki templomba

Nyírbéltek egyik büszkesége, a műemlék görögkatolikus templom a történelmi érték mellett igazi zöld szigetet is rejt: hatalmas, árnyas fákkal teli park veszi körül. Látogasson el velünk gépgalériánkkal ebbe a békés környezetbe, és fedezze fel a település ékszerdobozát!

Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2025. október 20. 21:10

Az egyházközség pontos alapítási ideje nem ismert, papját 1686-ban említik. A Rákóczi-szabadságharc után a Kállay család telepített be nagyobb létszámú görögkatolikus népességet. Temploma 1734-ben – a későbbi összeírás szerint – paticsból épült, zsindellyel volt fedve, és Olsay Mihály helynök áldotta meg, a szükséges felszerelésekkel el volt látva. Az új kőtemplomot a hívek saját költségükön kezdték el építeni 1780 és 1785 között. Más források szerint csak 1794-re készült el. A barokk templom állapota a 20. század elejére annyira megromlott, hogy komoly felújításra kellett gondolni, amely 1913-ban valósult meg. A barokk boltozatokat lebontották, síkmennyezetet építettek helyettük, majd keleti irányba bővítették a hajót, új szentélyt és sekrestyét építve. 1917-ben festette a falképeket Ádám Gyula. Az ikonosztáziont még a 19. század végén Guczogó János faragta, képeit Fenczik Kornél Gyula festette. 1956-ban a falfestést
megújították, a faberendezést többször restaurálták. A 1970-es években a szentélyt tovább bővítették észak felé. A bővítmény és a sekrestye külső keleti falán Makláry Zsolt Trónon ülő Krisztust és az Istenszülőt ábrázoló freskói kaptak helyet.
 

Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

bepillantás, Nyírbéltek,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert