Motorok alapgázon, ima teljes gőzzel – motoros búcsút tartottak Máriapócson

Motorok alapgázon, ima teljes gőzzel – motoros búcsút tartottak Máriapócson

Tizenötödik alkalommal szervezte meg július 5-én máriapócsi motoros búcsúját a Görögkatolikus Motorosok Közössége. Több mint 120 motor sorakozott fel a kegytemplom előtti téren, ahol az ünnepi Szent Liturgián Böjte Csaba testvér mondott szentbeszédet. A motorosokat különböző versenyekkel, a gyerekeket ügyességi pályával várták. Volt gyónási lehetőség, 24 felnőtt pedig a nap folyamán véradásra is szánt időt.  

Szerző és: Tóthné Espán Margaréta/Görögkatolikus Metropólia, fotók: Tóthné Espán Margaréta, Szirmai Máté 2025. július 7. 10:00

A búcsú a hagyományoknak megfelelően lelki nappal kezdődött. Július 3-án a pocsaji görögkatolikus templomba várták társaikat a zarándoklat főszervezői, a motoros közösség két jelképes motorja, Szirmai Máté atya és Nádró János. A lelkivezetői feladatot idén Böjte Csaba vállalta. A zarándoklatot megnyitó vecsernyét követően ő tartott előadást a jelenlévőknek. 

Másnap imaórával indították a napot, majd Kocsis Fülöp érsek-metropolita atyával kiegészülve elindultak úticéljuk, Máriapócs felé. Bár a két település között légvonalban mindössze 86 kilométer a távolság, a motorosok ezen a napon 300 kilométert gurultak. Egy motoros számára ugyanis nincsenek izgalmas egyenesek, csak izgalmas kanyarok – tudtuk meg a zarándoklat előtt az útvonalválasztás kapcsán Máté atyától. Az első megálló Székelyhíd volt, itt találkoztak újra Csaba atyával és a Ha-Jó Táborban résztvevőkkel. A néptánctáboros gyerekek rövid műsort adtak elő, cserébe ők is felülhettek pár körre a motorosok mögé. A következő pihenőt az élesdi szerpentinen, a Feketeerdő mellett tartották. A nap utolsó megállója pedig nemzeti kegyhelyünk volt.  A résztvevők első útja a kegytemplomba vezetett, hogy hálát adjanak a közös motorozásért, s természetesen azért, hogy mindannyian épségben érkeztek a Szűzanya színe elé. Böjte Csaba egy rövid elmélkedést is tartott a templomban. 

A másnapi búcsú ékes példáját volt annak, hogy lelkünk elcsendesedése búgó motorok mellett is lehetséges. Kora reggeltől érkeztek a motorosok az ország számos pontjáról, a Görögkatolikus Metropólia mindhárom egyházmegyéjéből. Idén hangnyomás, szlalom és lassúsági versenyben mérték össze saját tudásukat és ügyességüket, illetve motorjaik teljesítményét, motor és motoros összhangját a jelentkezők. A szlalom és a lassúsági verseny a Zarándokház előtti útszakaszon zajlott. Régi vendégként köszönthették újra Németh Rolandot, a Hungaroring Driving Center motoros instruktorát, aki hasznos tanácsokkal látta el a jelentkezőket. 

A szervezők a gyerekekre is gondoltak, akiket Vrancsik-Haramura Anna nyírlugosi óvodapedagógus ügyességi pályával, kifestőkkel várt. A kicsik nagy lelkesedéssel rótták a köröket kisbiciklijükkel, kismotorjukkal, s ha borultak is néha a bóják, mindenki kapott emléklapot és ajándékot. 

A versenyeket követően minden résztvevő a tábori oltár előtt sorakozott fel. Haramura Béla, Ignácz András és Karakó Roland atyák motoros felszerelés helyett papi ruhát öltöttek magukra – ők celebrálták a búcsúi Szent Liturgiát, Turjanica János papnövendék pedig a kántori szolgálatot vállalta. Az ünnep főszónoka Böjte Csaba atya volt, aki a remény szentévéről mondott tanítást a több mint 200 résztvevő számára. Szent Ágoston gondolatát idézve kiemelte:

ahol nincs remény, ott nincs kereszténység sem. A remény isteni erény, ami olyan, akár az izom: ha használjuk, megerősödik, ha nem használjuk, elsorvad. Jézus élete folyamatos zarándoklat volt, amit azért vállalt, hogy megtanítson bennünket a szeretet parancsára. Hogy jobb szeretetben élni, mint háborúban. Ha nem hitt volna abban, hogy képesek vagyunk ezt megtanulni, együtt, vállvetve építeni Isten országát, nem jött volna el közénk. Az élő hit a lehetetlennek tűnő helyzeteket is képes lehetségessé tenni. Ez a változás kulcsa is. A legnagyobb Szentlélek elleni bűn pedig maga a reménytelenség. Mint mondta: a motoros zarándoklat is a reményt hirdeti.

A Szent Liturgiát követően hirdették ki a versenyek győzteseit. A hangnyomásversenyen a 800 köbcenti alatti motorok között 3. helyen a debreceni Gellért Zoltán és Yamahája végzett. Második lett Mátyás Krisztián Gégényből Suzuki Banditjával. A győztes a Gulácsról érkezett Szilágyi Sándor lett 105,1 decibeles teljesítménnyel. 

A 800 köbcenti fölöttieknél a debreceni Haramura Béla végzett a 3. helyen. Lázár László Nyíradonyból 2. helyezést ért el Kawasakijával. A győztes ebben a kategóriában a debreceni Garamvölgyi Attila lett, aki tavaly BMW-jével a legszebb motor díját érdemelte ki. 

Bár a motorosokat főleg a sebességgel azonosítjuk, ezen a napon azt is megmutathatták a versenyzők, hogyan teljesít paripájuk akkor, ha a lassúság a cél. A lassúsági versenyen 3. lett Tóth Norbert és Yamahája Tiszavasváriból. Második helyezést ért el a nyírszőlősi Lukács Tamás Banditja nyergében. A győztes Mikula Krisztián lett. A Pócspetriből érkező versenyző Simsonjával 33,75 másodperc alatt tette meg a kijelölt 10 méteres távot. 

A szlalomverseny mottójaként „Az Úr vezérel szüntelen” jeligét választották. Haramura Béla ebben a számban is felgurulhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Második helyen Mikula Krisztián végzett. Lukács Tamás pedig megmutatta, hogy nemcsak lassan, de ügyesen is terelgeti motorját – ő lett a verseny győztese. 

A motorszépségversenyen a legtöbb szavazatot a máriapócsi Kiss László Suzuki V-Storm típusú motorja kapta. A díjazottak értékes nyereményekkel, Görögkatolikus Motorosok emléktárgyakkal és a nyíregyházi Harley-Davidson Goldrex márkakereskedés által biztosított motorosnadrággal gazdagodtak. 

Az eredményhirdetés után Szirmai Máté kérte a Jóisten áldását minden motorosra: „Utazz együtt e motorosokkal is, minden ellenséges vihart megfékezvén támassz kedvező időket, mindenhol légy vezetőjük és hárítsd el tőlük minden kísértés ármányát” – szólt az imádság, majd Máté atya szenteltvízzel hintette meg a motorokat és motorosokat, akik gázfröccsel köszönték meg az áldást. Különösen megható látványt nyújtottak a motoros kesztyűkbe bújt, imára kulcsolt kezek és az így vetett keresztek. 

A nap zárásaként a motorosok rendőri felvezetéssel indultak el a hodászi cigány közösség templomába, ahol Trescsula József tanulmányvégzett papnövendék mondott néhány gondolatot a templomról és az egyházközségről. A közösség tagjai frissítővel várták a motorosokat, akik a nap végén innen indultak el hazafelé. 

A Görögkatolikus Motorosok Közössége ezúton is szeretné kifejezni köszönetét mindazoknak, akik a búcsú szervezésében és lebonyolításában segítségükre voltak. Köszönet illeti továbbá a nyíracsádi Annuska fagyizó és cukrászdát, a Komáromi italházat, az Első Zalai Takarmányipari Kft.-t, a nyíregyházi Harley-Davidson Goldrex márkakereskedést, a vásárosnaményi Movie Planetet, a sóstói Aquarius Élményfürdőt, a Nyíregyházi Állatkertet és a fennállásának 40-ik évfordulóját különleges programokkal ünneplő Aggteleki Nemzeti Parknak a helyezésekért járó nyeremények biztosításáért. A finom ebédet pedig köszönjük a kokadi Betekincs Étteremnek. 

Szerző és: Tóthné Espán Margaréta/Görögkatolikus Metropólia, fotók: Tóthné Espán Margaréta, Szirmai Máté

Nyíregyházi Egyházmegye

motoros búcsú, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert