LITURGICAL CALENDAR

2026. február 7.

1. hang

1Kor 10,23-28

Atyámfiai! »Minden szabad!« Csakhogy nem minden használ. »Minden szabad!» Csakhogy nem minden szolgál épülésre. Senki se keresse a magáét, hanem ami a másé. Mindent, ami a húspiacon eladásra kerül, egyetek meg, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. Mert az Úré a föld és annak teljessége.
Ha valaki a hitetlenek közül meghív titeket és el akartok menni, mindent, amit elétek tesznek, egyetek meg, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. De ha valaki azt mondja nektek: »Ez a bálványok áldozatából való«, ne egyétek meg amiatt, aki azt jelentette, és a lelkiismeret miatt.



1Tessz 4,13-17

Atyámfiai! Nem akarunk titeket tudatlanságban hagyni azokról, akik elhunytak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Ha ugyanis hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, akkor Isten ugyanígy elő fogja vezetni vele együtt azokat is, akik Jézusban hunytak el. Az Úr igéje alapján azt mondjuk ugyanis nektek, hogy mi, akik élünk és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, akik elhunytak. Mert maga az Úr a parancsszóra, az arkangyal hangja és az Isten harsonájának szava mellett leszáll az égből, és először a Krisztusban elhunytak támadnak fel. Azután mi, az élők és meghagyottak, velük együtt elragadtatunk a felhőkön az égbe Krisztus elé, s így mindenkor az Úrral leszünk.



Jn 5,24-30

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, aki hallja szavamat, és hisz annak, aki küldött, örök élete van, és nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek, elérkezik az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát, és akik meghallják, azok élni fognak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az ő szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására. Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélek. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki küldött engem.”



Lk 21,8-9.25-27.33-36

Így szólt az Úr: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják, hogy »Én vagyok.« És: »Elközelgett az idő!« De ti ne menjetek utánuk! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüljetek meg! Ugyanis ezeknek előbb meg kell történniük, de ezzel még nincs itt a vég.” Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig a nemzetek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a világmindenséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. Vigyázzatok hát magatokra, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és váratlanul érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak! Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy méltók legyetek megmenekülni attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia előtt!”




Szent Partheniosz püspök

A IV. század első felében, Nagy Konstantin császár idejében élt. Egy Melitúpolisz egyházában szolgáló diakónusnak, Kristófnak volt a fia. Aztán egyszerű halász létére is városának papja, majd később, miután megfelelő teológiai műveltséget szerzett, Aszkholiosz, Küzike metropolitája a müsziai Lampszakosz város püspökévé szentelte. Ennek a városnak a népét meg is térítette a pogányságból a keresztény hitre. (Valószínűleg 328 körül hunyt el.)


Sztirióta Lukács szentéletű atya

A IX. század vége felé született, s már ifjú korában is a keresztény erények szerint élt. Amikor elindult gabonát vetni, már útközben szétosztotta a vetőmag java részét a szegényeknek. A kisebb részt elvetette, de az többet termett, mint előző évben az egész. Jótékonyságát szülei sem nézték jó szemmel, elhagyta otthonát. Remeteként élt a korabeli Magyarország és Bulgária határán, de fogságba esett, s csak egy szökevény rabszolga ellenében engedték szabadon. Hazatért, de nem fogadták szívesen, így ismét eltávozott. Két Rómába tartó szerzetes öltöztette be őt szerzetesi öltözékébe. A korabeli bizonytalanságok miatt hét év múlva el kellett menekülnie a Peloponészoszra, majd a bizánciaknak a bolgárokkal való békekötése (927) után visszatérhetett Phókisz közelébe, hogy ott a Sztirisz nevű hegyen folytassa szerzetesi életét. Hírneve már életében messzire elterjedt, közbenjárására sok csoda történt. 953. (vagy 955,) február 7-én békében hunyt el ebben a saját alapítású monostorban, melynek neve Sóterion, vagyis „az üdvösség helye”.



Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

HERE YOU ARE: SPIRITUALITY / LITURGICAL CALENDAR

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert