Érintő – vasárnapi gondolatok Kicsák János atyával

Érintő – vasárnapi gondolatok Kicsák János atyával

Elmélkedés pünkösd utáni ötödik vasárnap, az első hat egyetemes zsinat igazhitű atyáinak emléknapján.

Szöveg: Kicsák János, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2025. július 13. 07:00

Mt 8,28 - szentiras.hu

Kedves testvérek!

A gadarai megszállottak történetében a sertésekbe szálló ördögök által okozott kárra szoktunk figyelni. Arra az anyagi kárra, amit a sertések pusztulása okozott. Pedig tudhatjuk, hogy a zsidók számára a tisztátalan sertés nem jelentett értéket. Jézus az értéktelen, megvetett jószágokba engedi az ördögöket, hiszen a sátán szolgái maguk is megvetettek, pusztulásra ítéltek. A zsidó tanítványok számára a tóba rohanó, megvetett konda látványa annak a hatalomnak a diadala, amely ezt a félelmetes ellenséget is képes pusztulásba taszítani.

Mindezek mellett mégis igaz az a nézőpont, hogy ez az esemény a gadarai nép számára a megélhetést bizonytalanná tevő tragédia, hiszen évek munkája veszett kárba a konda pusztulásával.

Ez a két nézőpont rávilágít a sátán igazi természetére: megosztottságot, ellentétet szítani az emberek között. Ami az egyik számára értéktelen, az a másik számára becses. Ami az egyik számára nélkülözhetetlen, az a másik számára semmit sem ér. Két nép, két különböző kultúra, vallás és hagyomány. Egyik sem becsüli sokra a másikat.

Talán ismerős lehet ez ma is. Népek egymás elleni küzdelme, politikai oldalak egymás iránt érzett gyűlölete, kollégák vérre menő rivalizálása, családi viszályok. Azt gondoljuk mi különbek vagyunk, azt gondoljuk mi felül tudunk emelkedni mindezeken. Vagy értetlenül tárjuk szét kezünket, elitélve mások buta viszályait. Ugyan, hogyan harcolhatnak emberek nem becsülve az életet? Ugyan, hogy nem érti meg a másik politikai szekértábor az érveinket? Ugyan, mért nem látja a főnök, hogy a beosztottak rivalizálása kárt okoz? Ugyan mértnem érti a házastársam miről beszélek? S miközben ítélkezünk magunk is, besétálunk a sátán kelepcéjébe, mert egy harmadik oldalt hozunk létre, azokét, akik különbnek gondolják magukat másoknál. Megosztottság és viszály, gőg, büszkeség, hatalomvágy, bírtoklás, érzékiség. A sátán diadala ez. Ahogy a történetben is olvassuk, úgy tűnik nyert a gonosz.

Számomra rendkívül érdekes Jézus viselkedése ebben a történetben. Mintha felette állna a történéseknek. Majdnem, mint egy kívülálló, aki csak szemléli az emberek viselkedését, s arra vár, hogy ébredjenek, hogy felismerjék Ki van köztük. Megérkezik, egyetlen szót ejt ki száján, majd amikor kérik, elmegy. Olyan, mint Aki vár, „Vegyetek észre, itt vagyok!” Talán csalódást kelt a jelenlévők vaksága.

De vajon mi észrevesszük a jelen lévő Krisztust? A szélsőséges időjárásban, vajon észrevesszük-e a megosztott emberiséggel együtt szenvedő természetet? A szomszédos ország háborújában, ahol asszonyok védik a férfiakat a kíméletlen sorozástól, vajon lájuk-e ezekben a nőkben Krisztus erejét? A munkahelyén csendes, dolgát végző kollégában vajon látjuk-e Krisztus alázatát? A szelíd lelkű családtagban, aki szeretettel teljes, vajon látom-e a Megváltóm szeretetét?

Ez az evangéliumi történet sokkal aktuálisabb, mint elsőre gondolnánk. Krisztus csendes felülemelkedettsége cselekvésre ösztönöz.

Te légy a világ világossága! Mint, ahogy az első hat egyetemes zsinat igazhitű atyái a maguk korában világítottak, most úgy ragyogj te is, ebben a megosztott világban. Krisztussal együtt kell felülemelkednünk a hétköznapi megosztottságokon, hogy csak egyetlen elköteleződés vezesse életemet: az Atyát szolgálom minden körülmény között. Ezen áll vagy bukik a világ szépsége, békessége, üdvössége…

Nincs más út, mint Jézusé.

Ámen.

Kicsák János atya elmélkedését meghallgathatja médiatárunk podcast csatornáján vagy a különféle podcast szolgáltatóknál.

Szöveg: Kicsák János, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Elmélkedés, gondolatok, lelki táplálék, érintő




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert