Szocska A. Ábel megyéspüspök háromnapos látogatást tett a Nyírbélteki Görögkatolikus Parókián, amely a helyi közösség életének egyik legkiemelkedőbb eseményévé vált. Az október 17-19. között tartott kánoni vizitáció a parókus atya és a hívek számára egyaránt lelki feltöltődést, hitbeli megerősödést és közösségi pillanatokat hozott.
Betekintés a közösség életébe
A péntektől vasárnapig tartó eseménysorozat nem csupán az egyházjogi előírásoknak tett eleget, hanem mélyreható lelkipásztori találkozássá vált. A kánoni látogatás pénteken közös imádsággal vette kezdetét, majd sor került az egyházközség életének átfogó vizsgálatára.
A gazdasági iroda munkatársai áttekintették a parókia több tíz oldalas kánoni jegyzőkönyvét, mely kiterjedt az egyházközség vagyoni helyzetétől egészen a szentségi és lelki életéig. Külön figyelmet fordítottak a Szent László Házi Segítségnyújtó Szolgálat működésének ellenőrzésére.
A hivatalos munka mellett a főpásztor pásztori látogatásokat tett: felkereste a helyi óvodát és iskolát, valamint az állami fenntartású ápoló-gondozó otthont is. Pénteken délután a filiában, Ömbölyön is járt, itt, akár csak Nyírbélteken családokkal és az önkormányzat képviselőjével is találkozott. A program szombaton az egyházközségi képviselőtestület ünnepélyes ülésével folytatódott.
Örömteli találkozások
A kánoni látogatás vasárnap ünnepi Szent Liturgiákkal zárult. Az Ömbölyön reggel megtartott Szent Liturgia után az anyaegyházközségben, Nyírbélteken a főpásztor, Szocska A. Ábel megyéspüspök atya vezette a szertartást, és ő mondott prédikációt.
A házigazda, Szemán András parókus atya üdvözölte a főpásztort, a látogatást pedig a közösség számára történelmi pillanatként értékelte. A főpásztort köszöntötte még Bagdi Sándor, Nyírbéltek polgármestere is. A püspök atya háláját fejezte ki a polgármester úr kedvességéért, és Isten áldását kérte munkájára.
A nyírbélteki görögkatolikus közösség nevében a gyermekek, valamint Káplár István, a Képviselőtestület alelnöke szólt. Kiemelte, hogy a háromnapos látogatás számukra „nagyon felemelő érzés” volt. Káplár István, aki 60 éve kezdte ministránsi szolgálatát, és 10 éve jelen volt a püspök atya szentelésén, elmondta: „Voltak már püspöki látogatások, de ennyire személyes, felemelő élményben még nem volt részünk.” A látogatás családias légkörét és a hitük megerősítését emelte ki.
Ábel püspök a hála jeléül egy keresztet ajándékozott a parókus atyának és a híveknek, annak reményében, hogy
„ennek a keresztnek a visszatükröződő fénye ragyogja be mindannyiunk életét”.
Az Evangélium értéke
Prédikációjában a főpásztor a keresztény értékek fontosságát állította a középpontba, a világ tanításával szemben. Emlékeztetett arra, hogy a világ azt tanítja: „ami a tied, azt jól becsüld meg”, míg
az Evangélium arra szólít fel: „úgy cselekedjél másokkal szemben, ahogyan szeretnéd, hogy veled szemben cselekedjenek”.
Ezt egy tanulságos történettel szemléltette egy világhírű hegedűművészről, aki Stradivari hegedűjén ugyanazt a darabot játszotta a hangversenyteremben, mint egy New York-i aluljáróban, ahol persze nem értékelték annyira. Mindennek megvan az értéke a megfelelő helyen – tanította példázatával. Az Evangélium is akkor bontakozik ki igazán, ha azt befogadjuk és megéljük, időt, energiát szánunk rá, de akkor megértjük jelentőségét, fontosságát, értékét.
A főpásztor mélyen meg volt érintve a nyírbélteki hívek jóságától és hitétől.
Ábel püspök köszönetet mondott a közösségnek, valamint Szemán András atyának és családjának a szeretetteljes fogadásáért, a híveknek a lelkipásztori szolgálat támogatásáért, és arra buzdította a híveket, hogy minél többen járuljanak a szentségekhez.
A szertartás végén dr. Gánicz Endre Sándor főhelynök atya összegezte a hivatalos látogatás eredményét példaértékűnek ítélve az itt folyó munkát.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotók: Tamás László
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 |
5 | ||
6 | 7 |
8 | 9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 | 15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 |
29 |
30 |
31 |