XVII. Országos roma zarándoklat – 2025

XVII. Országos roma zarándoklat – 2025

A mátraverebély-szentkúti országos roma zarándoklatot 2025. július 5-én tartották meg. A zarándoklaton nagy számban voltak jelen görögkatolikus hívek is. Rézműves István Zsolt képes beszámolóját olvashatják.

Szöveg és fotó: Rézműves István Zsolt/Hodászi Cigány Görögkatolikus Egyházközség2025. július 8. 11:00

A Miskolci és a Nyíregyházi Egyházmegyéből is több településről érkeztek görögkatolikus hívek a cigánybúcsúra, a római katolikus nemzeti kegyhelyre: többek között Hodászról, Nyírkátáról, Máriapócsról és Encsről. A görögkatolikus hívek lélekszáma közel 200 fő volt.

A Boldog Ceferino Intézet szervezte az idei immár XVII. alkalommal megrendezett országos roma zarándoklatot. Székely János, szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának elnöke mutatott be szentmisét. A jelenlévő hívek közösen imádkoztak, mely felemelő érzés volt. 

Egyének és csoportok jelentkezését is várták. Ennek a hívásnak tett eleget a Hodászról érkezők közül a Pachasa Együttes és Tánccsoport, Rézműves Márk Bobby vezetésével, akik egy hagyományőrző, autentikus Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei cigány táncot adtak elő élőzenei kisérettel a színpadi műsor keretein belül.

A Nyíregyházi Egyházmegye cigány testvéreit Nagy Zoltán cigánypasztorációs megbízott segítette, a Miskolci Egyházmegyéből érkezőket Oroszné Obbágy Rita cigánypasztorációs koordinátor. A zarándokcsoportot Bakancsos Sándor hodászi parókus kísérte el lelki vezetőként.

Szöveg és fotó: Rézműves István Zsolt/Hodászi Cigány Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, búcsú, Mátraverebély-Szentkút
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert