Lekvárfőzés a Jósavárosban

Gyermekkorom évenként ismétlődő nagy eseménye volt falun a lekvárfőzés. A felnőtteknek sok-sok munkát jelentett, s ha jobban belegondolok, nekünk, kisebbeknek is, mert a szilvát a gyerekkéz is fel tudja kapkodni, a fákról levert szilva csúszdáztatásakor pedig a levelek, vagy használhatatlan termések ugyanúgy kezünk alá estek nekünk is. A tisztítás, magvazás után azonban üstbe kerültek a hamvaslila szemek, s a rotyogó ciberét keverő fakar mozgatását is inkább élményként éltük meg feladat helyett. De ahogy besötétedett már izgalmassá vált a munka. Hiszen a nyárvégi kissé csípős éjszaka meghódításunkra várt. Végre fennmaradhattunk egész sokáig, anélkül, hogy bárki is alvásra ösztönözne. Kiültünk az udvarra, néztük a csillagokat – tűszúrásnyi lyukak a ránk borított sötétkék vásznon –, hosszan beszélgettünk, vagy énekeltünk a jóillatú éjszakában. A félkész lekvár, a cibere pedig kissé szétfolyva a hófehér szelet puha kenyéren enyhítette a didergő éjszaka álmosságát.

Átélhető ez a réges-régi hagyomány ma is, itt is, „városon”, a Nyíregyháza-Jósavárosi Görögkatolikus Egyházközség templomkertjében. A vén diófa már majd’ tíz éve nézi, hogy sürgölődnek az üstök körül a jósai hívek. Igaz, haladva a korral, kettő már gépesített üzemben kavarja-főzi a szilvát, de még mindig egész éjszaka tart a munka, két napot is érintve.

2017. szeptember 8-án, péntek este körülbelül ötven ember segített a felajánlásból érkező sok-sok láda szilvát megmosni, kimagozni, s a félóránként beosztott kavargatásra is mindig volt ember. Jó szóval, koccintással, de gondos odafigyeléssel készült az éjszaka során a szilvalekvár szombat délutánig. A fekete finomság egy része, mint minden évben, kispapok asztalára kerül, másik részét a munkában részt vállalók közt osztják szét.

A jól szervezett munka együttműködő és összetartozó közösségben zajlik. Egy közösségben, mely –idézve az egyik lelkes hívő gondolatait– olyan, mint a jó kút: kiapadhatatlan. Ez a kis oázis, táplálva az Úr kiapadhatatlan tiszta forrásvizével, itt tartja az átutazót. Ahol az élet vize ilyen gyümölcshozó, ott jó lekvár készül.    

Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye