Találkozás Enzo Bianchival, a bosei ökumenikus szerzetesközösség alapító perjelével
A Pannonhalmi Főapátság és a Bencés Kiadó
szeretettel meghívja  Önt
a bosei ökumenikus szerzetesközösség alapító perjelével, Enzo  Bianchival való találkozásra és beszélgetésre korunk egyházáról és  szerzetességéről
2009. június 12-én (pénteken)
17.00  órára,
a Sapientia Szerzetesi Főiskola Dísztermébe (Bp., Piarista köz  1.).
A beszélgetés azokhoz a témákhoz kapcsolódik, amelyeket Enzo  testvér a posztmodern világ, az egyház és a szerzetesség viszonyáról a  Bencés Kiadónál megjelent Nem vagyunk különbek című könyvében  tárgyal.
Tolmácsolást biztosítunk.
A beszélgetést  Fehérváry Jákó bencés szerzetes vezeti. A közönségnek is lesz  lehetősége kérdéseket föltenni és reflektálni.
Enzo  Bianchi napjaink nyugati szerzetesi (monasztikus) lelkiségének egyik  leghitelesebb képviselője. Több szerzetesi és ökumenikus témájú szentszéki  dokumentum előkészítésében vett részt. Számos írásában és előadásában szólt  a zsinat utáni egyház és szerzetesség előtt álló utakról, lehetőségekről,  kihívásokról. Az általa alapított és vezetett bosei szerzetesközösség ma  Olaszországban a zsinat utáni szerzetesi megújulás egyik legfontosabb  központja. Megszólalásaiban egyszerre veszi figyelembe a hagyomány  leghangsúlyosabb elemeit, és a posztmodern létforma adottságait. Prófétai  hangvétele, ugyanakkor a spiritualitásban és az embertudományokban való  
tájékozottsága különösen alkalmas, hogy a kereszténység és a szerzetesség  sallangoktól mentes lényegét felmutassa.
„A szerzetesélet  csak az evangéliumnak és az idők jeleinek való radikális engedelmességben  válhat prófétaivá. Majd ha a szerzetesek nem csak állítják magukról, hogy a  színelátás világosságában járnak, hanem tudnak is a hitben élni, ha újra  ráébrednek arra, hogy minden életforma csak átmeneti és töredékes, ha lesz  bátorságuk ahhoz, hogy minden konfliktushelyzetben érvényt szerezzenek az  agapénak és a kiengesztelődésnek, amikor a peremen való létet és  gyengeségüket ajándékként fogadják majd el, és nem mint egy mihamarabb  kiküszöbölendő veszteséget szenvedik el, akkor jelenik meg majd bennük a  prófécia.
[.] A II. Vatikáni Zsinatot követő években - az ellenállások és  nosztalgikus reakciók ellenére - az egyházban jelen lévő különféle  életállapotok felfogása radikálisan megváltozott [.] Nincsenek kiváltságos  utak, tökéletesebb életállapotok, amelyek a szerzetesek vagy papok számára  lennének fenntartva. Csak a szentségre kapott közös meghívás különféle  megvalósítási módozatai és a napi Krisztus-követésben keresett tökéletesség  léteznek. A >kiváltságos keresztény csoportok< eltűnése magával hozza  
mindannak radikális újragondolását is, amit kétértelmű és megtévesztő  kifejezéssel még ma is >sajátosan Istennek szentelt< hivatásoknak  neveznek. [.] Egy olyan világgal szemben, amelyet egyszerre fenyeget az  arctalan tömeggé válás és az individualizmusba való bezárkózás, valóban jel  lehet azon férfiak és nők tanúságtétele, [.] akiknek osztozáson alapuló  közös élete a szentháromságos kommuniót beszéli el az egyház és a világ  jelenidejében.”
Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum