Bevették az egri várat is – közös szentévi zarándoklatot szervezett a rozsályi és a nyírgelsei parókia

Ferenc pápa 2024-ben meghirdette az idei évet Szentévnek, a Remény Évének, s a „Spes non confundit”, azaz „A remény nem csal meg” című pápai enciklikájában részletesen leírta a lehetőségeket, amik a jubileumi, szentévi búcsú elnyeréséhez szükségesek. A búcsú minden szentév saját és sajátos kegyelmi ajándéka, és mi ezek közül a lehetőségek közül szerettünk volna Ignácz Gyula atyával, a nyírgelsei parókia esperes–parókusával teljesíteni egyet. „A hívek, a remény zarándokai, elnyerhetik a Szentatya által engedélyezett jubileumi búcsút, ha jámbor zarándoklatra mennek: bármelyik szent jubileumi helyszínen: ha ott áhítattal részt vesznek a szentmisén (valahányszor a liturgikus normák ezt lehetővé teszik, mindenekelőtt a szentévi saját misét mondják vagy votív misét válasszanak: a kiengesztelődésért, a bűnök bocsánatáért, a szeretet ajándékáért, a népek fejlődéséért és jólétéért); a beavató szentségeknek vagy a betegek kenetének kiszolgáltatására szolgáló szentmisén; az igeliturgián; az imaórák liturgiáján (olvasmányos imaóra, reggeli dicséret, esti dicséret); a keresztúton; a rózsafüzér imádkozásán; az Akathisztosz himnusz eléneklésén; olyan bűnbánati liturgián, mely a bűnbánók egyéni gyónásával végződik, ahogyan azt a bűnbocsánat szentségének szertartáskönyve előírja….”

A zarándoklatunk központi programja és legfőbb célja az Egri Bazilikában, mint kijelölt szent jubileumi helyszínen elvégzett Szent Liturgia volt.

Rozsályból október 23-án, a kora reggeli órákban két kisbusz és a parókia szolgálati autójának segítségével jutottunk el Nyírgelsére, ahol már vártak bennünket a helyi parókia tagjai, és néhány perccel 9 óra után már el is indultunk Eger városába. Egy zarándoklatot illendő imádsággal kezdeni; már a buszon elimádkoztuk a paraklisz ájtatosságot – szokták mondani, hogy akkor kell imádkozni, amikor jól esik, nos, kint elég rendesen esett, de mi ebből a buszon nem tapasztaltunk semmit. És hála Istennek Egerbe érve sem az esernyőt kellett nyitogatnunk.

Első napunkat a város legfőbb nevezetességének, a várnak a megtekintésével töltöttük. Rögtön egy érdekes fegyverbemutatóba csöppentünk, persze, nem csak fegyverekről volt itt szó. Megtudtuk, mi a dolmány, és hogy miből készül. Hallottunk a török és magyar katonai ruházatról, szóba került a turbán, a sisak, a deli csizma és a mente is. Nem kérdeztük, hogy ez utóbbi a sok mosás után vajon összement-e… (Elnézést ezért a rémes szóviccért: vajon e sorok írójának az esze is elment-e???) Volt ott más látnivaló is. Mint egy matematikai szabály: minden szablya kard, de nem minden kard szablya – igaz, ha nem vigyáz, az ember arcát átszabja, s most már tudjuk a szablya három részét is: markolat, keresztvas és penge. A török puska (tüfeng) a páncélt is átlőtte, ebben sajnos volt még lemaradása a magyaroknak, a mohácsi csatát többek között ezért is veszítettük el 1526-ban. A muskéta puskát az Oszmán Birodalomban vezették be, és sokáig a lőporszarut használták puskapor tárolónak. A Cipóosztó házban megtudtuk, hogy 1550-ben itt tartotta Dobó István a menyegzőjét Sulyok Sárával. Nagyon érdekes történeteket hallottunk például arról is, hogyan szabadult ki Dobó István a börtönből felesége segítségével. Egy rendkívül érdekes és rövid mozira is volt lehetőségünk beülni. Eger várának történetét nem egy száraz, unalmas dokumentumfilmmel mutatták be, hanem egy osztálykiránduláson lévő diákok szemüvegén keresztül, akik belecsöppennek az egri vár ostromába, és bár az egyik pillanatban még nem érdekli őket az Egri csillagok, Bornemissza Gergely és Dobó István, pillanatokkal később, mint a csatatérre kerülők, már az életükért kell küzdeniük. Szerintem zseniális ötlet volt ennek a filmnek az elkészítése, a mai fiatalokat, akik egyre kevésbé szeretnek már olvasni, az ilyen kreatív megoldásokkal lehet megfogni és leültetni a könyv elé. Gárdonyi Gézáról a rövid vetítésen túl egyébként azt is megtudtuk, hogy azért, hogy főműve írása közben az isztambuli levéltárban is boldoguljon, még törökül is megtanult – nemzeti ünnepünkön az ő sírja mellett énekeltük el a magyar Himnuszt. A „Boldogasszony anyánk” kezdetű imádságot pedig a várkápolnában (Rotunda), ami Eger első székesegyháza volt – ma már csak a romjait látjuk, de ez nem is csoda, hiszen 1001-1009 között épült. 1552-ben Eger váránál visszaverték Dobó Istvánék a török hadsereget, de később elesett Eger is, és 91 évig tartó török uralom volt a városban – erről kevesebbet beszélünk, pedig sajnos ez is hozzátartozik Heves vármegye székhelyének történetéhez. Szerintem mindnyájunknak jól esett felfrissíteni történelmi tanulmányainkat, még a legkisebbek számára is sok érdekességgel szolgált az egri vár. Kellően elfáradva foglaltuk el szállásunkat a Hotel Szent Istvánban, ahol a wellness részlegnek és a bőséges reggeli és vacsora választéknak is köszönhetően volt lehetőségünk a testi és a lelki feltöltődésre, kikapcsolódásra ezekben a napokban.  

Péntek délelőtt első utunk a görögkatolikus kápolnához vezetett, ahol Demkó Balázs helyi parókus atya fogadott bennünket, majd a III. imaóra elvégzése után a közelmúltban épült kápolna és a szervezőlelkészség történetét mutatta be. 2020-ban szentelte fel a görögkatolikus kápolnát Orosz Atanáz püspök, korábban egy római katolikus templomban voltak a görögkatolikus szertartások. Parókus atya elmesélte, hogy a római katolikus egyházzal olyan jó kapcsolatot ápolnak, hogy még az Egri Érsekség és Ternyák Csaba érsek atya is támogatta a festési munkálatokat. Az ikonosztázion mindig a mennyországot jeleníti meg számunkra, a gyönyörű ikonok mind Vajda Mihály diakónus atya keze munkáját dicsérik. A kápolna az Istenszülő születése ünnepére (szeptember 8.) van felszentelve. Mezőkövesd Eger fíliája, és érdekes, hogy ott 2020-ban templom épült, Romzsa Tódor fölszentelt vértanú a templom védőszentje. Ahhoz képest, hogy friss parókiáról, sőt, szervezőlelkészségről beszélhetünk, Balázs atya elmondása alapján nem járnak kevesen templomba. A kápolna különlegessége, hogy jelenleg hét szent ereklyéjének biztosít helyet – közülük Magyar Mózesről, a szüzesség vértanújáról és az ő tiszteletéről mesélt részletesebben parókus atya.

Ezután a Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpont felé vettük az irányt, aminek a helyszíne az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem. A kilenc emeletből álló épületben, aki a panorámateraszra is kíváncsi volt, nem kevés lépcsőt kellett megmásznia – ráadásul a rendkívül erős szél miatt nem élvezhettük sokáig a magasból Eger látképét. Itt még nem voltak jók a kilátásaink (…), bent az épületben ugyanakkor nem fáztunk és sok mindenre rácsodálkozhattunk! Az egyik emeleten optikatörténeti kiállítás várta az érdeklődőket, ahol többek között régi nagyítókat, mikroszkópokat, műtermi és kézi fényképezőgépeket és diafilmvetítőket láttunk. Az egyik teremben egy planetáriumi vetítést néztünk meg, ami a csillagos eget, a Naprendszer bolygóit és azok mozgását mutatta be. A Hell Miksa Csillagvizsgálóban különböző tükrös és lencsés távcsövek és napórák megtekintése mellett egy rövid előadást is meghallgattunk. A Jedlik Ányos Experimentáliumban izgalmas kémiai kísérleteknek lehettünk szemtanúi. Bár az évek során túl sok kárt nem tettünk egymásban a kémiával, de ez az előadás még engem is lekötött. A panorámaterasz mellé más panorámára is kíváncsiak voltunk, így a csillagvizsgálóban eltöltött órák után a Szépasszony völgyébe kirándultunk – a Dottika kisvasút sem ismeretlen már a rozsályi és nyírgelsei zarándokok számára… 

A záró napon érkeztünk el zarándoklatunk központi eseményéhez: az Egri Bazilikában végezhettünk Szent Liturgiát! A lépcsőn felfelé haladva a Szokásos kezdetet imádkoztuk el, a templom kapuján belépve pedig engem személy szerint Péter apostol Tábor hegyen elhangzó mondata kerített hatalmába: „Jó nekünk itt lenni!” Jó volt nekünk ezekben a napokban ott, Eger városában lenni, és talán nem csak a magam nevében mondom, hogy a zarándoklatunk legnagyobb élménye a Szent Liturgia volt. Két parókia, némileg különböző dallamokkal, de egy szájjal és egy szívvel dicsőítettük az Istent, s imádkoztunk országunkért, egyházunkért, közösségeinkért, betegeinkért, egymásért, és azokért is, akik nem lehettek velünk ezen a zarándoklaton. A Szent Liturgiát követően Csizmadia István plébános atya köszöntött bennünket, aki nemcsak, hogy részletesen bemutatta számunkra a bazilikát, de még egy kis vendéglátással is készült. Miután elköszöntünk István atyától, Eger belvárosában töltöttünk néhány órát: volt, aki múzeumba ment, más a minaretet nézte meg, míg többen vásárlókörútra vagy ebédelni indultak. Jókedvűen, feltöltődve, mégis, kicsit fájó szívvel ültünk fel a buszra, s miközben a Vecsernye énekeit imádkoztuk, talán sokunknak eszébe jutott: de jó lenne gyakrabban kiszakadni a hétköznapok monotonitásából, s többször szent helyekre, történelmileg és vallásilag is fontos helyszínekre kirándulni, zarándokolni.

Hálásan köszönöm mindenekelőtt a Teremtő Istennek, hogy teljesülhetett ez az álmunk és megélhettük ezeket a napokat! Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Nyíregyházi Egyházmegye támogatását! Köszönöm Ignácz Gyula atyának és a Nyírgelsei Görögkatolikus Parókiának, hogy kezdettől nyitottak voltak felénk, és közösen megszervezhettük ezt a zarándoklatot! Meglehet, nem most utaztunk együtt utoljára!

További fotók a Rozsályi Görögkatolikus Parókia Facebook-oldalán.

Szöveg és fotó Obbágy Lacus/Rozsályi Görögkatolikus Parókia

Nyíregyházi Egyházmegye