1696. november 4-ére emlékezve

A sötétben megkezdett szertartás húsvéti hangulatot idézett, a fokozatosan világosodó templomban a közös imádság csodálatosan felkészítette a zarándokokat a 16 km-es gyaloglásra. Olyanról is tudunk, aki munkahelyi elfoglaltsága miatt csak erre a korai alkalomra tudott eljönni, a templomból egyenesen dolgozni indult. A többség azonban fél 8-kor a Boldogságok eléneklésével útra kelt.

A tizenegynéhány fős csoportot Orosz István atya és Pindzsu István atya kísérte. Felváltva tartottak rövid, elgondolkodtató elmélkedéseket minden egyes boldogság-mondásról, ezeket a kijelölt útvonalon táblák is jelzik.

Sejthető volt, hogy nem jelentkeznek majd tömegesen a hívek erre a programra, egyrészt a járványügyi helyzet miatt, másrészt, mert a könnyezés évfordulója munkanapra esett. De nem is ez volt a cél. Egy zarándoklat esetében mindig biztosak lehetünk abban, hogy akinek ott kell lennie, az ott van, sőt: az van ott, akinek ott kell lennie… Talán ezt alátámasztja az is, hogy visszaérkezve a bazilikába, többen járultak a bűnbánat szentségéhez. Az külön meglepetés volt még a szervezők számára is, hogy a liturgián nem csak a gyalogos zarándokok vettek részt, hanem sokan mások is eljöttek, hogy ezen a különleges napon kifejezzék tiszteletüket és hálájukat az Istenanya felé.

A végére még egy kis távolságtartásos agapé is kialakult, hála a zarándokház konyhájának.

December 3-án, a harmadik könnyezés kezdőnapján folytatjuk!

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye