LITURGICAL CALENDAR

2025. július 10.

3. hang

Gal 5,22-6,2

Atyámfiai! A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás; ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint.
Ne vágyódjunk a hiú dicsőség után, egymást ingerelve, egymásra irigykedve.
Testvérek, ha valakit valamilyen bűnben tetten is érnek, ti, akik lelkiek vagytok, az ilyet oktassátok a szelídség szellemében, de ügyelj magadra, hogy te is kísértésbe ne juss. Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét.



Róm 15,17-29

Atyámfiai! Van mivel dicsekednem Krisztus Jézusban Isten előtt. Természetesen csak arról merek beszélni, amit Krisztus vitt általam végbe a pogányok megtérítésére szóval és tettel: a jelek és csodák erejével, a Lélek erejével, amíg Jeruzsálemtől messze körbejárva Illíriáig teljesítettem Krisztus evangéliuma hirdetését. S mindezt úgy, hogy becsületbeli dolognak tartottam hirdetni az evangéliumot, de nem ott, ahol Krisztus neve már ismeretes volt, nehogy a más rakta alapra építsek, hanem amint meg van írva:»Akiknek nem hirdették, meglátják,s akik nem hallották, megértik«.Ez akadályozott meg igen sokszor abban, hogy hozzátok menjek, és ez gátolt meg mindeddig. Mivel azonban most már nincs számomra működési tér ezeken a tájakon, s már sok év óta vágyódom hozzátok menni, amikor majd útrakelek Hispániába, remélem, hogy átmenőben meglátlak titeket, s ti útnak indítotok majd oda, miután körötökben kissé felüdültem.Most azonban Jeruzsálembe indulok a szentek szolgálatában. Makedónia és Akhája ugyanis jónak látták, hogy némi gyűjtést eszközöljenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára. Jónak látták, de tartoznak is nekik. Mert ha a pogányok részesei lettek az ő lelki javaiknak, kötelességük a testiekben nekik szolgálni. Mikor tehát ezt elvégeztem és kezükbe tettem ennek a gyűjtésnek a gyümölcsét, utamba ejtve titeket, elmegyek Hispániába. Tudom, hogy amikor hozzátok megyek, Krisztus evangéliuma áldásának bőségével megyek.



Mt 12,46-13,3a

Abban az időben, amikor Jézus a sokasághoz beszélt, anyja és testvérei megálltak kint, és beszélni akartak vele. Valaki szólt neki: „Íme, anyád és testvéreid kint állnak, és beszélni akarnak veled.” De ő így felelt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Aztán kitárta tanítványai felé karját, és így szólt: „Íme, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és anyám.” Azon a napon Jézus kiment a házból, és leült a tenger partján. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt a bárkába, és leült, az egész tömeg pedig a parton maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenre tanította őket.



Lk 6,17-23a

Abban az időben Jézus megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából és Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt, és meggyógyuljanak betegségeikből; és akiket tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg igyekezett megérinteni őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, amikor gyűlölnek titeket az emberek, amikor kirekesztenek és szidalmaznak, és kivetik neveteket mint gonoszat az Emberfia miatt. Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert íme, bőséges a jutalmatok a mennyben!”




A nikápolyi 45 szent vértanú

Licinius császár, aki a római birodalom keleti felét kormányozta, rendeletet adott ki a keresztények megkínzására sőt megölésére, ha nem akarnak áldozni a bálványok előtt. Vagyonukat el kellett kobozni és pogány templomok építésére kellett fordítani. Amikor ez a rendelet eljutott az Örményországi Nikápolyba, negyvennél több keresztény elhatározta, hogy önként mennek az ítélőszék elé, és megvalják Krisztusban való hitüket. Vezetőik voltak: Leontin, Móric, Dániel, Antal és Sándor. Kihallgatásuk után a helytartó mindnyájukat vasbilincsekbe verette és a börtönbe záratta őket. Az éjszakát imádságban és zsoltáréneklésben töltötték. Másnap megkínozták és a börtönbe zárták újra őket. Két börtönőr általuk a keresztény hitre tért. Sokat szenvedtek a sebektől, hőségtől, némelyikük meg is halt. A szolgák eközben hatalmas máglyát raktak, hogy azon elégessék a vértanúkat. Egymásután dobálták bele a szentek testét, az élőket és a már halottakét is, 319 körül haltak vértanúi halált. Csontjaikat a Likosz folyóba dobták, melyeket az magába fogadott, és egy sekély helyen összegyűjtötte. Istenfélő emberek fáradság nélkül összeszedték és Licinius császár haláláig illő helyen eltemették.



Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

HERE YOU ARE: SPIRITUALITY / LITURGICAL CALENDAR

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert