A Hajdúdorogi Főegyházmegye és a gyászoló család mély megrendüléssel, de a feltámadás reményében tudatja, hogy dr. Nagymihályi Géza görögkatolikus áldozópap, professzor emeritus, művészettörténész, nyugalmazott egyházmegyei múzeumigazgató, parókus, tiszteletbeli esperes, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje életének 77., áldozópapságának és házasságának 44. évében, 2020. február 12. napján, szentségekkel megerősítve elhunyt.
Dr. Nagymihályi Géza László Budapesten született 1942. április 3-án. 1965-ben kötött házasságot Vattamány Adriennevel, és ebben az évben, szeptember 5-én szentelték pappá Máriapócson. Papi szolgálatának kezdetén Máriapócson volt segédlelkész 1969-ig. 1969-1988 között Sajópetriben szolgált helyettes lelkészként majd parókusként, miközben egy évig, 1974-1975 között átmenetileg Berzéket is ellátta. 1981-től 1993-ig a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán teológiai tanár és a Görögkatolikus Egyházművészeti Gyűjtemény szervezője és vezetője, 1983-tól a Hajdúdorogi Egyházmegyei Múzeum igazgatója volt. Lelkipásztori szolgálatát 1985-től Hajdúböszörményben oldallagos adminisztrátorként, majd 1988-tól parókusként folytatta. 2004-ben vonult nyugállományba, de nyugalmazott áldozópapként 2006-ban még Veszprémben szolgált mint helyettes lelkész.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye




| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
||||||
2 |
3 | 4 |
5 | 6 |
7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |