A Nyíregyháza-Iserlohn Bizottság koordinálásával, a helyi egyházi közösségek, az önkormányzat, valamint az oktatási és kulturális intézmények széles körű összefogásával valósult meg a németországi Iserlohn városából érkező evangélikus ifjúsági kórus négynapos látogatása május 14. és 17. között. A 5nach5 együttes a helyi egyházi iskolák énekeseivel együtt két koncertet is adtak Nyíregyházán.
A huszonöt diákból és négy felnőtt kísérőből álló küldöttséghez ötödik felnőttként csatlakozott a német testvérvárosban élő Kürti Andrea, aki fáradhatatlan tolmácsolásával segítette a kommunikációt az együtt töltött időszak alatt. Az 5nach5 nevet viselő együttes tagjai Ute Springer evangélikus kántor vezetésével azért érkeztek a térségbe, hogy a zene egyetemes nyelvén keresztül mélyítsék el a két település között évtizedek óta fennálló testvérvárosi köteléket, bizonyságot téve a közös éneklés közösségformáló erejéről.

A partneri együttműködésben zajló programok lebonyolításában vendéglátóként vett részt a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza Megyei Jogú Város, a Szent Miklós-székesegyház parókiájának szolgálattevői, az Evangélikus Nagytemplom lelkészi irodája, valamint a Túróczy Zoltán Evangélikus Általános Iskola kórusa.

A sűrű programsorozat május 14-én délután vette kezdetét egy rövid városnézéssel, majd a görögkatolikus iskola pedagógusai és gimnazistái bemutatkozó estet tartottak a kollégiumukban elszállásolt diáktársaknak, ahol kötetlen játékokkal, közös tánccal és beszélgetéssel oldották a kezdeti légkört.

Tizenötödikén délelőtt a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában a diákok már közelebbről is betekintést nyerhettek a magyar kortársak mindennapjaiba. Ezt a reggelt egy ökumenikus imaalkalommal nyitották, melyre a Túróczy Zoltán Evangélikus Általános Iskola diákjai közül jöttek el néhányan az intézmény lelkészeinek, Zsarnainé Urbán Nórának és Horváth-Hegyi Áronnak a kíséretében.

Az imaórát a német kórus nyitotta és zárta énekével, köszöntőt pedig Szabó Tamás atya, a Szent Miklós-iskola lelki igazgatója mondott, aki keresztény nagycsaládunk tagjaiként fogadta mind a német, mind a magyar delegációt. Elmélkedésében Horváth-Hegyi Áron arra hívta fel a figyelmet mennybemenetel után és pünkösdre várva: a Szentlélek eljövetelekor küldetésünkhöz és szolgálatunkhoz ad erőt, hogy tanúságot tehessünk róla.

A vendégek ezután Szabadosné Majoros Gabriella arany fokozatú Szent Gellért-díjas pedagógus ének-zene tanóráját látogatták meg, amely a Kodály-módszer gyakorlatára épült, majd a délután folyamán a szomszédos Görögkatolikus Múzeum kiállítását tekintették meg.

Este a Szent Miklós-székesegyház falai között csendültek fel három kórus előadásában liturgikus dallamok, klasszikus művek, spirituálék és vallásos lelkületű popdalok; a saját repertoár mellett az énekegyüttesek egyesítették hangjukat is, s egy magyar és egy német nyelvű összkari darabot is előadtak.

A Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola Glória Gyermekkarát Szabadosné Majoros Gabriella, a Szent Miklós Gimnázium Kamarakórusát Soltész Béla vezette, míg az 5nach5 ifjúsági evangélikus kórus Ute Springer vezényletével egy mintegy negyven perces önálló hangversennyel ajándékozta meg a megjelenteket.

A zenei élmények sorát gazdagította, hogy a vendégek ellátogattak a világhírű Cantemus Kórushoz is, ahol közelebbről megismerhették a Nyíregyházán folyó magas szintű énekesi-szolfézs munkát. A Pro Musica Leánykar próbáján Szabó Dénes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas karnagy adott ízelítőt a kórus életéből és gazdag történetéből.

Nyíregyháza turisztikai attrakciói mellett a városnapok rendezvényeibe is bekapcsolódhattak a fiatalok, dr. Kovács Ferenc polgármester pedig a hivatalában fogadta a csoportot. A városházán a német vendégek szintén bemutatkozhattak és énekelhettek a jelenlévőknek, többek között a testvérvárosi kapcsolatot ápoló Nyíregyháza-Iserlohn Bizottság tagjainak.

Vasárnap este az Evangélikus Nagytemplom adott otthont a találkozó záróakkordjának, ahol a Túróczy Zoltán Evangélikus Általános Iskola Glória Gyermekkórusával (karnagy: Kocsis Barbara) közösen mutatkoztak be a német fiatalok egy zenei áhítaton. A lutheránus egyházközség részéről Zsarnai Krisztián esperes-igazgató lelkész és Kovács László Attila lelkész fogadta a csoportot.

A testvérvárosi kapcsolatok történetében a kórusok cseréje szép hagyománynak számít, a mostani alkalom mégis különleges színfoltot jelentett a résztvevők számára. Ute Springer karvezető a látogatással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a felkészülés során Nyíregyháza sokak számára még ismeretlen világnak tűnt otthon, Németországban. A zene segítségével azonban sikerült lebontani a távolság és az előítéletek okozta feszültséget, így a fiatalok a találkozások révén valóban közelebb kerülhettek egymáshoz.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye



| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 | ||||
|
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 | 12 | 13 |
14 | 15 |
16 |
17 |
|
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
|
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |