Levéltári forrás a mándoki kánoni látogatás kapcsán

Levéltári forrás a mándoki kánoni látogatás kapcsán

Kánoni látogatás zajlott Mándokon a közelmúltban, 2025 márciusának végén. Ennek apropóján levéltári forrás segítségével idézzük vissza a régi mándoki görögkatolikus fatemplomot, melynek állapotáról dr. Dudás Miklós püspök úr számol be 1967-ben. A templom helytörténeti emlékként ma Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban tekinthető meg.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára2025. május 27. 08:05

A HAJDÚDOROGI PÜSPÖKTŐL – NYÍREGYHÁZA

Országos Műemlék Felügyelőség

Budapest

Felelősségem tudatában értesítem, hogy a mándoki műemlék gör[ög]katolikus fatemplom állaga, a lelkész jelentése szerint, a legnagyobb mértékben veszélyeztetett. A templom nyugati és északi falának összeillesztésénél az ősz végén a talaj nagymértékben megsüllyedt, a templom körül futó betonjárda egész szélességében megsüllyedt és összetöredezett. A gerendák összecsapolása is meglazult, sőt egyik-másiknál a csap el is tört és hiányzik. A tavaszi olvadás még rosszabbá tette a helyzetet, a nyugati falat képező gerendák összecsapolása szétnyílt úgy, hogy a gerendák és a templomajtó között a csapok már 10 cm-re kihúzódtak. A bejárati oldal (nyugati) falának az északi fallal csatlakozó része annyira meglazult, hogy kézérintésre mozog.

Úgy a lelkész, mint a hívek csak félve merik használni a templomot, mert ők is és a templomot látogató műemlék érdeklődők mostani állapotában életveszélyesnek tartják a templomot.

Mivel az egyház – a templom műemlékjellege miatt – nem végezheti el még a legszükségesebb állagmentő munkálatokat sem, felelősségem tudatában felkérem az Országos Felügyelőséget, hogy haladéktalanul vizsgáltassa felül hazánk egyetlen műemlék fatemplomának mostani, életveszélyes állapotát, és sürgősen intézkedni szíveskedjék a legszükségesebb munkálatok elvégzése felől.

Mielőbbi szíves értesítésüket kérve maradok

Nyíregyháza, 1967. április 1.

teljes tisztelettel:

Dr. Dudás Miklós

hajdúdorogi püspök

[Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára IV–1–a.]

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára

Nyíregyházi Egyházmegye

kánoni látogatás, levéltári forrás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert