Aranymiséjét ünnepelte Miló Miklós görögkatolikus áldozópap

Aranymiséjét ünnepelte Miló Miklós görögkatolikus áldozópap

Fél évszázaddal ezelőtt szentelték pappá Miló Miklós görögkatolikus áldozópapot, aki most jubileumi Szent Liturgián adott hálát szolgálatáért.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Zadubenszki Norbert/Nyíregyházi Egyházmegye2025. augusztus 12. 00:00

Az ünnepi alkalmon, amelyet maga az aranymisés atya vezetett, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is köszöntötte a jubilánst.

– Köszönöm a mindvégig kitartó hűséget és azt a következetességet, amellyel a szolgálatát végezte, azt a rendíthetetlen papi életet, melyben minden körülmények között igyekezett megmaradni – mondta a főpásztor.

Az ünnepségre készülve Ferenc pápától kértek áldást Miklós atyára, amelyet a Szentatya megküldött, ám időközben Leó pápa is eljuttatta jókívánságait. Így két pápai áldással is gazdagodott az aranymisés lelkipásztor.

A liturgián Szabó Tamás pasztorális helynök atya mondott prédikációt, Szent Pál szavaival nyitva gondolatait: „Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem; más pedig arra épít.” Hozzátette: a papi hivatás is ilyen – bölcs építőmesterként alapot vet, majd engedi, hogy Isten csodája beteljesedjen.

A szónok a papság és az emberi élet négy szakaszán keresztül tekintett vissza Miklós atya ötvenéves szolgálatára: a tanítványok és az elhívás ideje, a családapa kora, a remeteség évei, valamint a szent bölcsesség ideje. Ezen utóbbi korszakról szólva kiemelte: „Isten temploma szent, és ti vagytok az.”

A szertartáson Miklós atya áldoztatott, majd a püspök keresztjével adta aranymisés áldását a híveknek. Zárásként Szabó Tamás atya ajándékkal köszönte meg a székesegyházban eltöltött tizenegy év aktív és hét év nyugalmazott szolgálatát. Meglepetése különleges volt: a templom felújításakor a szentélyből kibontott tégladarab, amely immár a lelki építkezés jelképeként kíséri tovább az aranymisés atyát.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Zadubenszki Norbert/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

jubileum, aranymise, Miló Miklós
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert