Szakolyi görögkatolikusok az 1824-es szerződéstől a 2026-os püspöki kánoni látogatásig

Szakolyi görögkatolikusok az 1824-es szerződéstől a 2026-os püspöki kánoni látogatásig

Szakolyban 2026-ban a Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora, Szocska A. Ábel püspök kánoni látogatása a teljesen megújult, évszázados múlttal, ikonosztázzal és falfestményekkel díszített kőtemplomban zajlott. Ezzel szemben 1824 februárjában ugyanitt még csak a templomhely kiszakításáról mesélnek a korabeli iratok. Ekkor a birtokon csupán egy magányos harangláb és egy bérbe adott régi ház állt.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2026. június 29. 17:17

Ezt a kétszáz éves történelmi emléket – a szakolyi templomhely kijelölését és a helyi közösség összefogását – örökíti meg az alábbiakban közölt, 1824. február 9-én kelt eredeti csereszerződés, valamint annak betűhív átirata.

Én alább is meg irt adom tudtára mindeneknek, a’ kiknek illik, vagy illethet, most és jövendőben ezen Cambialis Contractusomnak rendiben; hogy én Keresztényi kötelességtül viseltetvén, látván a’ Szakolyi Unitus Görög Hiten lévő Nemes Ecclesiának fogyatkozását, az általok épitendő Anya Szent egyháznak hellyheztetése végett, az én belső telkemen, az említett Ecclesiának Inzsellél által ki mért Fundussáért ki hasitattam egy alkalmatos darab földet, mellynek hoszszasága ki terjed harmintz egy ölre az utzától, azaz mostani harang lábtol valo szélessége 20 ölre, az felső oldala pedig délrül szélességére ki terjed 12 ölnyire – ezen belső telkembül ki hasíttatott részt pedig által adtam illy fel-tételek alatt:

Először: hogy azon Templomnak ki rendelt és cserébe által eresztett fundusokat tartozzanak jól megtrágyázni, tavaszszal jó szélességű karókkal körülvenni – azt meg is szántani, készen használásom alá ereszteni.

Másodszor: azon zsidó házat pedig, melly még most árendába ki vagyon adva – annak el telésével – tetszésem szerént […] vagy alku szerént meg válthassák, akár magam hasznára fordíthatom: a mellyről is adom ezen megmásolhatatlan Cambialis meg egyező Levelemet, Nevem alá írásával meg erősítve.

Sigh. Szakoly d. 9a. February 1824.

Ezek felett ajánlyák a fent írt Ecclésiának minden marhás Tagjai, hogy egyszer egyszer épitésre való fát a fejértói erdőrül fognak haza szállítani.

Előttem Homolkay Adám előtt mp.

(Pecsét helye)

Nagy Kállay Karitász Szolnoky Jármy Joseff elmaradott Özvegye

Én előttem: Csurgovich mp Dorogi Al-Esperes előtt.

[Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára]


Kapcsolódó: Krisztus a szíveket vizsgálja – kánoni látogatás zajlott Szakolyban

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Szakoly, kánoni látogatás, levéltár
Csatolt dokumentum(ok):




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert